A magyarokról ( Amit a magyar nép nem tud )
A Turáni átok - Árulás – Esküszegés
A halott királyunknak, Szent Istvánnak, mint árulónak, ősi szokás szerint levágták
a jobb kezét. Később a mumifikálódott kézből Róma (Vatikán) csinált ereklyét,
így született a "szent jobb"!
„A nép amelyik elhagyja Istenét, azt a népet Istene is elhagyja.”
Miután Attila halála után fiai között nem volt győztes utód, némelyek hazamentek
Szkitiába, Turániába, néhány ezer pedig magát a túlerő és az üldöztetés elől
már nem hunnak, hanem székelynek nevező letelepedett és őrködött Székelyföldön,
várva a Hunok (magyarok) visszajövetelét az erősítéssel.
A turáni népek közé eredetileg a következőket sorolták: török vagy türk népek,
ujgorok, kazahok, oszmán-törökök, kipcsapok, szkiíták(szittyák), hunok
(magyarok), avarok, mongolok, mandzsuk.
A turáni-átok a magyarság egyik feltételezett őshazájáról, az ázsiai Aral-tó
környéki Turáni-alföldről kapta nevét. Az akkori idők magyar ősvallásáról alig
tudunk valamit, mert kevés a hiteles forrás. Az bizonyos azonban, hogy szabad
vallásgyakorlat működött a nép körében, azaz mindenki abban hitt, amiben akart.
A magyarok hittérítők, kereskedők és utazók révén ismerték már a keleti- és
nyugati kereszténységet, az iszlámot, a zsidó hitet és más, kisebb ázsiai
vallásokat is. Sűrűn megfordultak köztük idegen népek képviselői, akiket nem
korlátoztak hitbéli életükben, sőt ha valaki akart, csatlakozhatott is
hozzájuk. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a magyaroknak ne lett volna
saját hite.
A turáni-átok ősi magyar legenda, sokféle változata terjedt el, de mindegyikben
közös az átok, a táltosok megátkozták a magyarságot. Legyen sorsuk széthúzás és
belviszály, soha, semmiben ne egyezzenek, belső féreg rágja a nemzetet, lassú
pusztulás végezzen vele. A magyarok közti széthúzás, ellenségeskedés 1000 éven
át tartson. Más források szerint addig, amíg Hunnia (Magyarország) a római
egyházat követi. Nézzük, hogy alakult ki az átok!
Manapság pogánynak mondják az ősmagyarokat, és ezt a pogányságot úgy képzelik
el, mint a kereszténység ellentétét, holott nyelvészeti bizonyítékok igazolják,
hogy „pogány” kori szókincsünkkel nevezzük meg a kereszténység világát, hogy a
magyar nyelv honfoglalás előtti szavaival az egész Bibliát le lehet fordítani.
Ez pedig azt mutatja, hogy korábbi hitünk nem állhatott messze a
kereszténységtől. A lélek, Isten, hagymáz (ördög), bölcs, boszorkány, stb.
mind-mind ősmagyar szavak. A vízzel való meghintés régebben is tisztított,
ahogyan a kereszteléskor is a víz tisztító jelképként szerepel. A Mennyei Úr
régen is minden létező dolog teremtője volt, és az engesztelő áldozat is
létezett.
Íme, az egyenes vonal az ősvallástól a kereszténységig. Hiszen maga Isten neve,
az ISTEN szó is két ősi istenség nevének összefonásából alakult ki: Istár, a
vizek, a lélek és a termékenység istennőjének és Enlil, az ég, a föld és a
világűr istenének nászából született a világ. Isten eggyé lett a világmindenséggel,
akinek neve van, de személyisége nincs, mivel Ő maga az egész világ. Isten maga
az élet, ezért mindenben Isten nyilatkozik meg… Ez volt az ősvallás, melyből
minden más hit kialakult, elferdítve az eredeti igét. Ezért nem harcoltak elég
keményen a magyarok az erőszakos térítések ellen. A táltosok megérttették az
emberekkel, hogy mindegy, melyik vallás jelét vetik magukra; ha Isten nevét
mondják, a világmindenség erejével töltekeznek újra. Tulajdonképpen a kereszt
jele sem Jézus halálára utal, mert ez is egy ősi szimbólum. Aki a
világmindenséget akarja ábrázolni, az két vonalat mutat: egyet északról délnek,
egyet pedig keletről nyugatnak. Esetleg felmutat az égre, majd le a földre,
aztán körbe a látóhatáron. Ez a kereszt; a legősibb jelképek egyike, mely jóval
Jézus megfeszítése előtt már használt volt, és amelyet a keresztény egyház
felhasznált, félremagyarázott és kisajátított.
Az áruló István
Mindezzel Rómában a mindenkori pápa is tisztában volt. Egy mindjobban
elferdített, félremagyarázott hit nevében szerveztek világbirodalmat, de nem
számoltak a magyarokkal, az igaz hit őrzőivel, akik mindent jobban tudtak,
mindent jobban csináltak, akik leleplezhették őket. Ezért kellett idegeneket a
nyakukra ültetni, amit viszont csak a vallás nevében tehettek meg. Ráadásul
szükségük volt egy belső emberre, egy olyan főúrra, aki a hatalomért sok
mindenre képes. Ez volt Géza fejedelem és fia, Vajk (a későbbi István).
Az tény, hogy az un. "Etelközi vérszerződésben" szent esküvel
fogadták a törzsfők a fejedelem szeniorátus szerinti öröklését. Ez a
szeniorátus az a rendszer volt, mely szerint Álmos legidősebb sarja örökölte a
vezérlő fejedelem tisztét. Ez Géza halála után egyértelműen Koppányt illette
volna. Akkor meg hogyan jutott trónra Vajk (István), akit nem illetett volna a
vérszerződésben fogadott eskü alapján a trón?
A válasz egyszerű, csak talán nem szalonképes kimondani. Árulással,
pártütéssel, gyilkossággal. Idegen katonák segítségével. Ma úgy mondanánk véres
puccsal, majd ebül szerzett hatalmának megszilárdítása érdekében véres
leszámolással.
Géza Taksony fejedelem fia volt, és puccs nélkül aligha válhatott volna belőle
is fejedelem, mivel az ősi rend szerint nem ő örökölte volna a hatalmat, hanem
Taksonynak rangsorban utána következő legidősebb férfirokona. Később ugyanígy
nem Istvánnak, hanem Koppánynak kellett volna követnie őt a fejedelmek sorában.
Hogy megerősítse magát posztján, szövetségeseket keresett, ám a magyarok közt
nem találván eleget, idegenek felé fordult, és ez kapóra jött az egyháznak.
Róma, hűbéresén I. Ottón keresztül segítséget ígért Gézának, ha a fejedelem
elpusztítja a régi magyar, hun rendet és a régi vallást, amely a pápai
kereszténység és így Róma vesztét okozhatta volna. Az érdekek itt találkoztak.
Géza fiát, Vajkot német papok nevelték, és feleséget is a bajor uralkodóházból
választott neki. Később vette fel az István nevet (István férfinév a görög
Sztefanosz névből származik, közvetlenül az Istefán alakból. Jelentése:
virágkoszorú, korona „koszorút viselő”, „megkoronázott”). Géza megszilárdította
a fejedelmi poszt már-már csupán névleges hatalmát, és a feudalizmus béklyóit
rakta a népre. Az idegen papok partnert láttak benne a római kereszténység és a
német hatás terjesztésében, ezért segítették céljai elérésében, miközben fiát
teljesen a befolyásuk alá vonták. Ma úgy mondanánk, hogy a gyermek Istvánt
sikeres agymosásnak vetették alá. Ő pedig elszakította a magyarságot keleti
gyökereitől, az eredendő ősvallást és az ősi tudást semmisítette meg és a
teljes eredettörténetet, amely pedig még a keresztény térítők egy részét is
megragadta és felismerésre késztette. Olyannyira, hogy némely templomban magyar
írást használtak, magyarul miséztek, és ősi magyar szövegeket gyűjtöttek össze.
Róma azonban ettől félt leginkább, hiszen úgy tűnhetett, hogy nem a
keresztények térítik a magyarokat, hanem az ősi tudás győzi meg a térítőket. Ez
nem maradhatott ennyiben, ezért István király Kr. u. 1000-ben a következő
rendeletet adta ki:
„…a magyarok, székelyek, kunok, valamint az egyházi magyar keresztény papság
által is használt régi magyar betűk és vésetek, a jobbról balra haladó pogány
írás megszüntetődjék és helyette latin betűk használtassanak… Továbbá a
templomokban található pogány betűkveli felírások és imakönyvek
megsemmisíttessenek és latinra cseréltessenek. Valamint pedig azok, akik régi
pogány iratokat beadnak, 1-től 10 dénárig jutalmat kapjanak. A beadott iratok
és vésetek pedig tűzzel és vassal pusztíttassanak el, hogy ezek kiirtásával a
pogány vallásra emlékezés, visszavágyódás megszüntetődjék.”
Ezt a náci Németországban könyvégetésnek nevezzük, és ma mindenki elítéli. A 10
dénáros jutalmat meg a III/III.-as ügynöki tevékenység vérdíjának mondanánk és
megvetnénk.
István törvényei szó szerint elégítik a magyarság teljes eredettörténetét, azt
hazudva a világnak, hogy a magyarság mindössze 1000 éves múlttal rendelkezik.
Ilyen szörnyű teljes kúltúrát eltüntető gondolata legközelebb Adolf hitlernek
volt. A képen náci könyvégetés.
Ez a rendelet lehetett a kezdete ezeréves balsorsunknak. Nemcsak vallásukat
hagyták veszni a magyarok, de hagyományaikat, értékrendjüket, történelmüket és
eredetüket is. Ezek nélkül pedig nem lehet igazi jövője egy nemzetnek még akkor
sem, ha a turáni-átok nem működik.
Vajk (István) idegen német katonákat csődít magyarhonba, majd a temérdek német
katona szuronyán hatalomra emelkedik. Amikor Kádár ugyanezt megcsinálta orosz
katonákkal a háta mögött egy ország gyűlölte meg. Az ugyanilyen áruló Istvánt
meg 1000 év után hozsannázzuk. A magyarokat az idegen német haderő katonái polgárháborúba
taszítják és mészárolják. Tetejébe idegen vallást kényszerítettek évezredes
magyar vallás helyére. A felháborodott magyar törzsfőket, az ősi magyar vallás
papságát, sőt saját családtagjait is legyilkoltató Vajk így lesz
"dicsőséges" király. És nem utolsó sorban Vajk, a magyarság
kulturális örökségét tűzzel-vassal írtatta, írásos emlékeiket az "új"
hatalom egyszerűen megsemmisítette. Vajon nem átkozták joggal (Turáni-átok!) a
pártütő, puccsista vezetőt és idegen német katonáit, idegen vallást terjesztő
papjait, a magyar táltosok?
Egy biztos. Taksony majd fia Géza, után fia Vajk hármas szerepe alsóhangon is
kétségesen dicsőséges. Gondolok itt arra, hogy nem jeleskedtek a magyarság
kultúrájának, vallásának, esküvel fogadott szerződésének és eredet történetének
megtartására és ápolására. Na persze felmerül a kérdés, vajon tetteikkel jót
vagy rosszat cselekedtek a nemzet szempontjából? Emelkedni vagy süllyedni
indult a magyar nemzet?
Vajkot, aki I. István király néven lett a magyarok királya az a Római pápa
ültette a trónra bábként, akinek elődje I. Leo már Attila hadai előtt
könyörgött, hogy Attila ne rombolja le Rómát. És olyan hadisarcot ígért
Attilának, hogy az elvonult megkímélve a Nyugat-Római Birodalmat. Elsőként I.
László rendelte el, hogy "Szent István napja, mint szent ünnep
megtartasson". Augusztus 20.-át egyébként az 1083-as szentté avatáskor a
pápa, VII. Gergely, jelölte ki. A király fehérvári sírjánál lezajlott
szertartást követően, külön kultusz tárgyává vált jobb keze, amelyet teljes
épségben sikerült megtalálni.
István halála után a magyarok, ősi magyar szokás szerint, mint árulónak
levágták István kezét.
A halott királynak, mint árulónak, ősi szokás szerint levágták a jobb kezét.
Később a mumifikálódott kézből Róma (Vatikán) csinált ereklyét, így született a
"szent jobb"!
De mint tudjuk a történelemkönyveket mindig a győztesek írják, és így lesznek
az árulókból szentek. Így lett a magyarság eredettörténete, ősisége, büszkesége
eltörölve a germánok és a római pápaság által.
Nem szeretnénk Vajk (Szt. István) szerepét egyoldalúan minősíteni. Pusztán
szerettük volna bemutatni, hogy ez a rendelet akár lehetett is a kezdete a
magyar balsorsnak, más néven a kulturális, és hitéleti (spirituális)
alámerülésnek. Illetve szerettem volna rávilágítani arra is, hogy esetleg
lehetett alapja és kiváltója az un. "Turáni-átoknak".
A legyilkolt több ezer magyar főpap (gyógyító és történet-író Sámán és Táltos)
akik mellékesen őrzői voltak felbecsülhetetlen értékű több ezer éves iratoknak
(a magyarság eredet történetének) látva ősi rovásírással írott könyveik
elégetését, társaik tömeges kivégzését, a főurak (törzsfők, a Gyula és a magyar
vezérek) legyilkolását érthető módon akár átkozhatták is azt, aki ezt a
gyalázatot végrehajtotta. Hangsúlyozom mindezt idegen német katonák és idegen
papok vezetésével. Nem hisszük, hogy el kell kendőzni azt, hogy nézhető Vajk
(Szt. István) hatalomra jutása és ténykedése úgy is, hogy ez volt az az idő,
amikor nemcsak vallásukat hagyták veszni a magyarok, de hagyományaikat, értékrendjüket,
viselkedés kódexüket és történelmüket is. Ezek nélkül pedig nem lehet jövője
egy nemzetnek még akkor sem, ha a turáni átok nem több, mint mítosz.
Ha csupán a tényekből indulunk ki, akkor különös képet kapunk. A tények ugyanis
azt mutatják, hogy a magyarság (hunság) évezredek óta létezett, amikor Szent
István tette, amit tett. És Szent István után nem telt bele pár száz év és a
tatár megsemmisítette a magyar államot. Majd röviddel utána a török. Nem sokra
rá a Habsburg. Majd az orosz. Ami tény, a magyarság elsatnyult,
elkényelmesedett, sorra veszíti háborúit. Erkölcsét, önbizalmát, területeit,
büszkeségét.
Úgy tűnik, mintha Isten elhagyta volna népét...
Azt, hogy Szent István igyekezett kiszolgálni a nyugatot az tény. Az is tény,
hogy a magyarok régi hitét kiírtatta, s az új vallást tűzzel-vassal
terjesztette. Az egyház szereti is Szent Istvánt. Érthető. Ám adott-e
nemzetének sikert és szerencsét az István által tűzzel-vassal nemzetére
kényszerített új vallás? Az új vallás sikeres nemzetet, legendás katonai erőt
generált-e a korábban régi hitével fergeteges erővel rendelkező magyarságnak?
Vajon eretnek dolog lenne-e azt a kérdést feltenni, hogy a hőn vágyott nyugat
jeleskedett-e a történelem során a magyarság megsegítésében?
Eretnek dolog lenne rákérdezni, hogy hol volt a nyugat, amikor jött a tatár?
És, hol volt, mikor jött a török? Na, és amikor itt felejtette magát a
Habsburg? Hogy a nyugat hogyan képviselt minket Jaltában? És Trianonban? És hol
voltak 1956-ban? Vagy épp érdekes kérdés lenne, hogy ma miben segít nekünk az
IMF vagy az EU? A be vagy a kihordásban?
Ismétli magát a történelem
Napjaink közéleti állapota aligha szorul bővebb bemutatásra, hiszen
nyilvánvaló, hogy vezető magyar politikusok törekednek az ország, a nemzet
kettészakítására. És még csak azt se mondhatjuk, hogy új jelenség ez a hazai
politikai életben; elég belelapoznunk a történelemkönyvekbe, hogy hasonló
helyzetek tucatjaival találkozzunk… A körülöttünk élő népek előszeretettel
dörgölik az orrunk alá, hogy a magyarok ötszáz éve minden megvívott háborújukat
elveszítették. Mi ehhez nyugodtan hozzátehetjük, hogy azért veszítettünk, mert
az ország vezetői (sőt, egy-egy hadseregünk vezérkari tisztjei is) ahelyett,
hogy a külső ellenséggel hadakoztak volna, tehetségük javát az egymás elleni
áskálódásra fordították. Ez vezetett közvetve a mohácsi vészhez, ahol Szapolyai
„lekéste” a csatát, mert ő akart a király lenni és azt akarta, hogy II. Lajos
meghaljon. Nem érdekelte az ország csak a saját hatalma. A
Rákóczi-szabadságharc bukásához, is széthúzásunk vezetett, mert már a koncon
marakodok úr és jobbágy, míg eközben a labanc győzedelmeskedett. 1849-ban
Kossuth „elfelejtette” megadni a nemzetiségeknek a jogokat, úgy bánt velük,
mint velünk a Habsburgok. A nemzet széthúzása vezetett ahhoz is, hogy vesztesen
kerültünk ki az első és második világháborúból, de még az 56-os forradalom is
ezért bukott el. Hogy van az, ha bármit is mond a kormány az rögtön mást,
gyökeresen ellenkező véleményen van? Mi ez a megosztás, széthúzás. Miért oszt
meg Orbán Viktor? Miért hazudik Gyurcsány?
Tényleg, még most is hat az átok?
Vagy csak egy legenda?