Ősi jussunk....

Ősi jussunk…
Őseink kérése a jelenben,- Őrizzük meg TŰZ SZENTSÉGÉT, adjuk tovább, hogy ez a szentség megszentelődjön bennünk!
- A Föld a Mi otthonunk, amit Őseink hagytak reánk. FÖLD ANYA szólít,- hív, hogy megértést találjunk a lelkéhez. A FÖLD, a természet, a TI létetek eleme.
Nagyon fontos, hogy megóvjátok, és gondot viseljétek FÖLDeteknek.
Őseitek tudásában benne volt a FÖLD tisztelete. Bölcsességükből adódóan tudták mi az az érték ami a kezükbe adatott, melynek kincsét meg kell őrizniük.
Tudták, ha jól bánnak a földdel, Ő is jól bánik velük. Meg volt az áramlás, a kölcsönhatás.
Tiszteletben tartották a Föld javait, s mindig csak annyit vettek el belőle és hasznosítottak újra, amennyire éppen szükség volt. A Föld együtt lélegzet, együtt rezdült az Ő lényükkel. Az Ősi Törvény kimondja,- Becsüld szülőföldedet, óvjad, gondozzad, ápold szíved szeretetével,- hisz eljő az idő, amikor Ő ad helyet megfáradt testednek.
Méltón bánj nyugvóhelyeddel, őrizd a Föld titkát, ahogy Ő is megőrzi, és nem hagyja elveszni a tiédet.
A FÖLD, amely otthont ad neked. Ahová a házadat felépítheted, ahol nyugovóra hajthatod a fejed, ahol élheted az életed.
Az Örök Törvény rendje szerint, a föld apáról fiúra öröklődött.
A gazdaság, a jószág, a birtok, apáról fiúra szállt.
Ősi jogok ezek, melyek bevésődtek a tudatba, szállóigévé váltak. De mindez mára szertefoszlott…
Nincs meg a FÖLD tisztelete, nincs meg a varázsa, mely szívből fakadóan gondozza, ápolja, félti a tulajdonát melynek a Föld ad életet.
Őseink szomorúan néznek reánk,- Nem becsülitek Földetek.
Nem becsülitek meg a szentséget mely számotokra megadatott.
Hagyjátok elveszni földetek, ősi örökségetek.
Hagyjátok elveszni a HONT, mely a TI örökségetek.
Nem ismeritek fel azt a csalárdságot, mellyel megtévesztenek bennetek.
Ami egyre jobban eltávolít a tiszta FORRÁStól, az igazságtól,
- az ANYA FÖLDTŐL,- a HAZÁTÓL.
Figyelmen kívül hagyjátok azt a sok szennyet, hulladékot, élhetetlen táplálékot mellyel mérgeznek bennetek, és vele együtt földetek.
Nem működnek bennetek már azok a kódok, amelyek Őseitekben még éltek, és magától működtek,- mert szívük szeretetében viselték gondját a földnek, mely otthont adott számukra. Óvták a földet, vigyázták,- és különös tisztelettel övezték.
A FÖLD ANYA szent volt számukra, Ő volt maga az ÉLET.
Tiszteletére oltárokat állítottak, Napbaöltözött Asszonyként tisztelték.
Imáikban hozzá fohászkodtak, áldást kértek az Égi Atyától terméseik gyarapodására.
Áldást kértek magukra és a környezetükre.
Tisztelték és szerették állataikat, tudták, hogy velük együtt részük a körforgásban.
Az öregembernek meg volt a tisztelete, a becsülete. A megfáradt testet, különös tisztelettel és gondoskodással ápolták,- tisztelték a benne lakozó Szellemet.
Így az otthon, meleg, biztonságot adó környezetében ápolták az elmenni készülő lelkeket, és nem „otthonokba” rakták.
Az öregek fájdalmában osztoztak, végig kísérték életük útján, ezáltal meg volt az Ősök tisztelete, becsülete. De mindez mára hová tűnt? Mennyi mindent kell tennünk ahhoz, hogy ősi jussunk, örökségünk visszakapjuk, és ne más nemzeteket utánozzunk?
Sokunk szívében még mindig benne élnek az ősi kódok, hisz kiirtani nem tudták belőlünk.
Hívjuk elő, s keltsük életre mindazt a tudást mely megadatott számunkra.
Becsüljük meg földünket, őrizzük meg Őseink hagyatékát melyet örökségül hagytak reánk.
Tartsuk tiszteletben gyökereinket, a HONT, amely a MI HAZÁNK.
A FÖLD tisztelete lehet, hogy sokak szívében csak egy érzés, gondolat,- de mindannyiunk szívében ott van, jelen van….
Őseink kérése a jelenben őrizzük meg TŰZ SZENTSÉGÉT, adjuk tovább, hogy ez a szentség megszentelődjön bennünk!
Írta: Feketéné Lendvai Katalin