2012. július 12., csütörtök

Aranykor


A régi folyammenti kultúrák őshagyományai és az ókori görög szerzők szerint őseink, a szkíták „bölcsességükkel és jámborságukkal" szereztek maguknak hírnevet az eurázsiái sztyeppéi nemzetségek között. őskrónikáink egyöntetűen vallják a szkíta származás igazságát, népünknek a napsütötte Iránból való eredetét, és a honfoglaló magyarság tárgyi leletei között is sok utal arra, hogy a magyarok iráni (perzsa) jellegű fényvallást gyakoroltak, iráni vérséggel, iráni nyelvvel és kultúrával rendelkeztek. Az ókori források a szkítákat, írán ősi népét az aranykorból itt maradt emberiségnek tekintik. Ha ez így van, mit jelent magyarnak lenni az előttünk álló spirituális szemléletváltásban? hogyanőrizhető meg évezredes hagyományvilágunk a mindenünnen ránk nehezedő, egyre agresszívabbá váló globalizáció korszakában?
Honnan ered a magyarság? A tisztességes (azaz nem „délibábos", de a lejárt finnugoros dogmatika által sem befolyásolt) régészeti kutatások egyértelműen a Régi-Kelet (Mezopotámia, Szíria, Kánaán, Kréta, Egyiptom) és Irán terüleletei felé mutatnak. Ezeken a területeken hajtott végre honfoglalásokat több hullámban a Kr.e. XII-VI. évezred (azaz Kr.e. 12.000 körül  és azután) egy nyelvben, kultúrában, származásban és misztikus tudásban azonos jellegű népcsalád. Közös jellegzetességeik között a következőket említhetjük: ragozó, jelzőkben, költői lehetőségekben rendkívül gazdag nyelv, képírásos és rovásos írásforma, földművelésen és városcivilizációkon alapuló társadalom, megdöbbentően fejlett mágikus jellegű tudás, monumentális épületek kedvelése (piramisok, zikkuratok), illetve az Égi Háromság - az Atyaisten, az Anyaistennő és a Gyermekhérosz kultikus imádata (Babilonban: Bél-Istár-Marduk, Egyiptomban: Ozirisz-ízisz-Hórusz, Kánaánban: Él-Astarte-Baál).
 E titokzatos magaskultúra emberei - akik egyébként Közép-Amerikában a maja lakosság alaprétegét alkották - alacsony vagy középmagas, filigrán termetűek voltak, hajuk egyenes szálú és leggyakrabban barna, szemük sötét, bőrük enyhén kreolos, sárgásfehér, arcuk europid vonású, finom metszésű és hosszúkás,élethosszuk a későbbi népekéhez képest rendkívül magas (100-130 esztendő). Ők a sumerek, de az ókori Egyiptom lakossága is; elnevezésük a tudomány világában leggyakrabban kaukazoid vagy eurazsiai, de bevett, megszokott az is, hogy turáni népekként emlegetjük őket. Ők a turániak, a magyarság legközvetlenebb ókori ősei.
 sírok és az ábrázolások tanúsága szerint, ha most ennek az embercsoportnak egy képviselője - egy ókori kánaáni, maja, sumer vagy egyiptomi - előttünk állna,nem látnánk sok különbséget közte és egy mai átlagos fizikumú magyar ember között. A honfoglaláskori ősmagyarok azonban még közelebb álltak hozzájuk,mind külső, mind lelki adottságok, tudás és misztikus képességek tekintetében.
A magyarság tehát - a tisztességes kutatások fényében - turáni eredetű nemzetnek tekinthető. Sajnos még ma is gyakran előfordul, hogy különböző - magyarságkutatással foglalkozó - rendezvényeken éles vita alakul ki a sumer-magyar, az egyiptomi-magyar, a krétai-magyar, az etruszk-magyar stb. rokonságelméletek hívei között. Tarkítja a képet, hogy magyar nyelvemlékek, mítosztöredékek, a magyarságéval rokon szimbólumok nyomaira bukkantak Törökországtól Japánig, a Húsvétszigetektől Közép-Amerikáig, sőt még olyan, egymástól ezer és ezer kilométerekre fekvő területeken is, mint Észak-Anglia és Tibet. Mi lehet hát az igazság? A válasz - a vallástörténet és az Aranykor-bölcselet tükrében - viszonylag egyszerű. A fent említett őskultúrák egymással is rokon kultúrák, a magyarságkutatásnak tehát a vagy-vagy szemlélet helyett inkább a szintézis elvét, az is-is filozófiáját kellene elsajátítania és vizsgálódása során alkalmaznia!
Persze tovább is kérdezhetne valaki: vajon hol volt az a központ, ahonnan ezek az egyaránt rokon, egyaránt turáni jellegű népek szét-rajzottak a szélrózsa minden irányába, öt kontinens területére az ókor hajnalán? Az eurázsiaí népek (a sztyeppéi irániak) valaha a Turáni-alldön (a mai Észak-kelet Irán-Pakisztán-Afganisztán által határolt sztyeppevidéken) éltek, de mítoszaik szerint ide is valahonnan bevándoroltak, tehát nem őshonosak ezen a területen.
 Az egyiptomiak is úgy tudják, őseik nem mindig laktak a Nílus-völgyben: honfoglalás során érkeztek, vándoroltak ide, hasonlóan a majákhoz és a sumerekhez. A régészet itt már kudarcot vall, mert a turáni népek nulladik órájának felderítéséhez olyan mélyre kellene ásnia (vagy mélyfúrásokat végeznie), amit a mai technika még nem tesz lehetővé. A mítoszok viszont erről az eredeti, eredendő őshazáról is részletes leírásokat tartalmaznak. Ezek alapján a turáni népek legelső földi országáról/országairól a következő sajátosságokat gyűjthetjük össze:
Az őshaza minden leírás szerint szigetszerű volt (sziget vagy óriás földrész egy óceán közepén). A földrajzi beszámolók egy atlantikus (az Atlanti-óceánban található) és egy tropikus (a Csendes-óceán övezetében, a mai Polinézia területén lévő) szigetbirodalomról tesznek említést. Az előbbi neve a mítoszokban közismert (Atlantisz, Avallon, Amentet, Nyugathon - északi része a majáknál Tula, a germán mitológiában Thule), a másiké a maoriknál Mu, Dél-Indiában Gondvána néven szerepel.
Az őshazában paradicsomi (aranykori) állapotok uralkodtak. Nem volt halál, betegség és öregség, ismeretlen volt a gyűlölet, a háború és a viszály. Az istenek és az emberiség ősei örömteli testvériségben, barátokként éltek együtt, Ég és Föld között töretlen volt az információáramlás, az oda-vissza kommunikáció (a szellemvilágba vezető szférák őseink számára átjárhatók voltak).

A mítoszok alapján az is tény, hogy nemcsak a magyarság közvetlen ősei, a turániak származnak Atlantiszról (Gondvánán főképp, szinte 100%-ban turáni jellegű törzsek éltek). Atlantiszi eredetű az indogermán népesség összes ága is, az ógörögöktől a keltákig, a szlávoktól és germánoktól a hettitákig és a szanszkrit nyelvet beszélő óindekig. Az indogermán és a turáni népcsalád a legújabb bizonyítékok szerint közeli testvér: az alábbi mítosz éppen ennek a régi, mára talán elveszett testvériségnek állít az iranisztikában közismert emléket.
A régi perzsa mítosz szerint az Özönvíz előtt élt a hatalmas varázserővel rendelkező őskirály, Nimród, aki Atlantisz, Gondvána és Irán felett egyaránt dicsőséggel uralkodott. Feleségétől, Anahita (Enéh) királynétól ikerfiai születtek: az idősebb neve Tur, az ifjabbiké Ir volt (a perzsa hagyomány tehát a turáni népeket - ahová a magyarok is tartoznak - és az indoiráni népeket édestestvéreknek tekinti). A barna hajú Tur herceg főképp a mágiában, a gyógyításban jeleskedett, így amellett, hogy az elsőszülött jogán ő örökölte Nimród égbe távozása után a trónt, ő lett a világ főtáltosa, míg öccse, a szőke, kék szemű Ir a hadvezéri tisztséget birtokolta.
A két herceg - így szól a mítosz - gyermekkoruk óta versengtek egymással, s ez a rivalizálás felnőtt korukban sajnos nyílt ellenségeskedéssé mélyült. Hatalmas háborúkat vívtak egymás ellen földrésztőlföldrészig, mígnem végül úgy döntöttek, véget vetnek a - milliónyi turáni és iráni harcos életét követelő - testvérháborúnak, és a békét szövetséggel erősítik meg. A békekötés helyszíne egyes hagyományok szerint a Zagrosz-hegység, más írások alapján a Pamír volt; a szertartás részleteit a kaldeus legendák elbeszélik, egy szkíta domborműves aranylemez pedig ábrázolja is. Ezen azt láthatjuk, amint éppen megvágják ereiket (Tur, a magyarok őse a bal alkaron, a könyökhajlat alatt, ír pedig a csuklóján) és egy kupába csorgatva a vérüket, annak testükbe fogadásával pecsételik meg a békekötést. íme, a történelem első ősmagyar vérszerződése!
Az ókori - de ma is ismert - népi hagyomány szerint a könyökhajlat alatti vágás, ahol Tur megsebezte önmagát, mind a mai napig látható a turániakon, így a magyarok többségén is. Ha az Olvasó megkeresi karján a “hun vonalnak" nevezett kis bevágást, maga is ellenőrizheti, vajon Tur vére lüktet-e ereiben, de ha nem találná, természetesen akkor sincs oka elkeseredésre, hiszen minden népnek értékes és izgalmas hagyományai, megőrzésre méltó mítoszai, dalai, táncai és legendái vannak; az Aranykor filozófiája szerint pedig Isten előtt minden nemzet egyenlő...
A perzsa elbeszélés szerint sajnos a békekötés öröme nem tartott sokáig. A testvéreket egymás ellen ugrasztó ármánykodás hatására ír sértegetni kezdte Túrt, mire bátyja kihívta őt párviadalra. A mítosz szerint Tur (becsületes, ám szomorú) párbajban legyőzte Irt, aki meghalt és lelke Arany Atyácska asztalához tért meg pihenni a túlvilágra. Az iráni hagyomány azt is tudni véli, hogy innen származik az úgynevezett turáni átok, amely addig “működik", tartja hatása alatt a turáni származású nemzeteket, amíg az eskü és a békekötés Tur és Ir ivadékai között meg nem újíttatik, és az Aranykor el nem érkezik a világra. Mivel a perzsa naptári hagyomány szerint is Kr.u. 2012-ben újul meg a Mindenség - kezdődik újra az Aranykor -, ezért mindenképpen okunk, jogunk van a reménységre.
Magáról Nimród őskirályról, az ikrek apjáról szintén izgalmas legendák maradtak fenn az ókori Irán és Mezopotámia írásos beszámolóiban, valamint a görög történetírók műveiben. Az Ószövetség mindössze annyit jegyez meg róla, hogy Kus fia volt (apját más források Tanaisznak nevezik), hogy “hatalmas vadász volt ő az Úr előtt..." (lMóz. 10:9) és hogy építtetett egy óriási, emeletes tornyot (egyes források ezt monumentális csillagvizsgálónak, mások piramisnak tartják), Bábelben azaz Babilonban, amely az építők gőgje miatt isteni büntetésként porrá omlott. A toronyépítés hagyományát a kaldeus Nimród-hagyomány kissé másképp meséli el. Eszerint ebben az időben egy démonikus lény (egyfajta szörnykirály) tartózkodott a Föld fölötti égben, akivel Nimród egész életén keresztül hatalmas háborúkat vívott.
 Azt is mondják, magától Baál istentől (mások szerint Hadúrtól vagy Marduktól) kapott egy hatalmas íjat, amelynek varázsereje, természetfeletti képességei voltak. Nimród végül úgy döntött, megszabadítja a világot az ellenségtől és szörnyseregétől. Mágikus erejét használva, titkos alkimista  technikával épített egy hétemeletes  tornyot, minden emeletét más és más drágakőből és nemesfémből, nevezetesen a következőkből:
1.emelet -jáspis (Hold, kaldeus istensége: Szín, a holdisten)
2. emelet - rubin (Mars - Marduk, a hadisten]
3.emelet- arany (Nap - Samas, a napisten)
4.emelet- smaragd (Vénusz - Istár, a szerelemistennő)
5.emelet -zafír (Merkúr - Nabu, a tudás és a mágia istene)
6.emelet - ametiszt (Jupiter - Baál, a királyi hatalom istene)
7. emelet hegyikristály (Szaturnusz - Nergal, a túlvilág és az Aranykor istene)

Az Olvasó könnyedén felismerheti a toronyemeleteiben az egyes csakrák színeit, szimbólumait, hiszen nagy hatalmú táltoskirályunk éppenséggel saját csakrái megnyitásával, aktiválásával gyűjtött égi energiát a küzdelemhez. Fenn, a hetedik emeleten pedig íját megfeszítve célba vette az ellenséges démonkirályt és szörnyseregét (ezért nevezik vadásznak). A kaldeus mesék szerint a démonok ura nem vette fel vele a harcot, hanem cselt alkalmazott, így Nimród elvesztette erejét, és a torony összedőlt. Arany Atyácska, az Öregisten (Babilonban Anu, az ég istene) azonban a hős király alakját a csata emlékére felhelyezte az égboltra: ez az Orion csillagkép, amelyet az ősi magyar táltos-csillagtudomány valóban Nemrudnak, Nimródnak nevezett. Ha elolvassuk az Orion nevű görög hérosz mítoszát, láthatjuk, hogy az ő története tulajdonképpen azonos Nimródéval, így vallástörténészként kijelenthetjük, hogy egyazon szkíta eredetű vándormotívum mediterrán változatáról lehet szó. Orion legendája, akárcsak Nimródé, csillagmítosz:voltaképpen az eget bebolyongó és a csillagszférák megismerésén keresztül tökéletesedő, az utolsó próba során pedig a beavatást elnyerő Belső Ego(Fényember) kalandjait ábrázolja a mágia és a misztika titokzatos kódnyelvén.A Vízöntő-kor és az Aranykor küszöbén szívből javaslom a szellemi útkeresőknek: ismerjük meg múltunkat, hogy az jövőnk számára önbizalmat, erőt, kapaszkodót jelentő vezérfonalkéntszolgálhasson! Régi megállapítás, hogy a múltját nem ismerő, hagyományait nemápoló közösség depressziós, gyenge, kiszolgáltatott, olyan, mint az immunitását elveszített szervezet. Múltunkban az erő, a példa a jelen elviseléséhez, és ha lehet, formálásához is; hallgassuk tehát örömmel a turáni puszták szkíta lovasaínak mitikus üzenetét! És - ami nagyon fontos - ha a globalizácíó bolygószíntű egyen-propagandája mindenünnen azt sugallja is, hogy manapság a “multikulti" a divatos, nem pedig a hagyományőrzés, az Aranykor nevében akkor is merjünk végre mindenféle trenddel szembeszegülveönmagunk lenni! Akár közösségi, akár egyéni szinten. Békésen, szeretetteljesen, szelíd szívvel, de bátran és szilárdan. Rendületlenül.
Akárcsak annak idején Nimród 
őskírályunk Babilonban, a hétemeletes torony tetején...

Az Aranykor legyen Mindenkivel!   Avatara író, vallástörténész