Ízisz és Szűz Mária mint istenanya

Forrás. http://www.boldognapot.hu/kapcsolat/0

012. November 09. - Szerző : Száraz György

Gondoljuk végig, hogy milyen dogmák és érdekek vezették az egyházatyákat arra, hogy az idők folyamán a női princípiumot háttérbe szorítsák, befeketítsék, mellőzzék, másodlagossá züllesszék és megfosszák a nőket az őket megillető szereptől mind vallási, mind más téren! Hogyan tettek egyenlőségjelet a nőiség és a gonoszság közé? Hogyan cserélték le Ízisz tiszteletét Szűz Mária kultuszára?

Mely okok vezethettek oda, hogy Ízisz istennő és vele együtt a női princípium befeketítődött a kereszténység szemében? Merthogy a nőiség mint angyali és tündéri mivolt a kereszténységben szállt alá és érte el a legalsó szintjét a középkori Európában azzal, hogy a nőket a Sátán ivadékainak/prostituáltjainak állították be, akik képesek bemocskolni magukon kívül a férfiakat is, lerántva ezzel az emberiséget a pokolba.

Éva, mint a gonoszra csábító céda tűnik fel az Ószövetségben. A Bibliában gyakorlatilag azt olvashatjuk, hogy a Sátán Éván keresztül viszi tévútra Ádámot és vele együtt taszítja bűnbe az egész emberiséget – legalábbis a kereszténység ezt így állítja be. De nem ez az egyetlen ősbűne a szebbik nemnek.

Mária Magdolna és Jézus kapcsolatát is az apokrif iratok alapján időszerű volna revideálnunk, hiszen az újabb bizonyítékok arra mutatnak, hogy ez az asszony lehetett akár a Megváltó felesége, mi több, gyermekeinek az édesanyja is. De vannak más összeférhetetlenségek is a vallási dogmatikában.

Itt van mindjárt Jézus édesanyjának a sokat vitatott kérdése. A helyzet az, hogy bárhogy is szépítjük, Szűz Mária makulátlansága úgy vált a lelki és szellemi tisztaság szimbólumává, hogy közben nem alakult át egy minden nő számára követhető és követendő úttá.

S akkor még meg sem említettük, hogyan vált a férfi-centrikusság és férfiuralom római típusú kereszténység attitűdjévé, kizárva vagy legalábbis mellőzve minden nőt az irányításból, illetve nagymértékben leszűkítve a nők mozgásterét és beleszólását a vezetésbe.

Ezután már minden feltétel adott volt ahhoz, hogy a nőiséget száműzzék az értékek közül. A szexualitás innentől logikus (?) módon gonosz dolognak minősíttetett. Mellesleg pedig e dogmatika nélkül aligha alakulhatott volna ki az elmúlt 1500 év keresztény cölibátusa, szerzetessége és apácasága, vagyis a keresztény vezetés bigott „katonasága”, amely azután önérdekből és hatalmát féltve tűzzel-vassal tiporja el mindazt, amit Krisztus tanított és példázott. De említhettem volna Ízisz és Hórusz példáját is.

Íziszről tudvalevő, hogy anyaistennőként a Szentháromság, azaz a Szent Hármasság egyik aspektusának számított az ókorban. Ez pedig már első hallásra is összeegyeztethetetlen az Atya-Fiú-Szentlélek (férfi-férfi-semleges) princípiumokkal.

Ízisz megszemélyesítette többek között a Vénuszt, s magát a nőiességet is. Emlékezzünk arra, hogy Ízisz Hathorral együtt a szerelem, a szépség és az életöröm, valamint a spirituális magaslatokba emelt szexus megtestesítője.

A keresztény egyházatyák a világi nők pozitív szerepét az utódnemzésben látták, amely viszont a paradicsomi bűnbeesésre emlékeztette az egyháziakat, amikor a férfi a női csábítás ás bűverő végzetes, diabolikus csapdájába esik. A nőt pedig a kígyó képét magára öltő Sátán téveszti meg az Édenkertben. Tehát a képlet kimondva vagy kimondatlanul a következőképpen alakult: Sátán szándéka = Éva = nő = bűn.

Ezek tükrében egészen másként láthatjuk Ízisz istenanya szerepét, ugyanis Ízisz kígyóistennő is volt, akinek a képe így összekapcsolható lett a Sátánéval, mint a Sötét Kígyóval. Holott az arany vagy fényes kígyó az isteni bölcsesség szimbóluma volt Egyiptomban, míg a sötét vagy fekete kígyó testesítette meg Apóphiszt. (Ha Hellászban egy kígyó kinyalta valakinek a fülét, az gyakorlatilag beavatást kapott. Egyiptomban az Ureusz kígyó a fáraó hatalmának a védelmezője. Buddhát is egy kobra védte, miként számos 20. századi indiai szent életrajzában megtalálható a kígyó. A Kundalíni-kígyó pedig a megvilágosodáshoz vezető energiafajták aktiválásának a szimbóluma.)

Mindebből kitűnik, hogy az egyházatyáknak nem volt nehéz dolguk az Ízisz-kultusz és a misztériumvallások újraértelmezésében. Alapállásuk szerint a női princípium szinte egyenrangú volt a Gonosszal. (Lásd Éva bűnbeesését.) Tehát egy csapásra le akartak számolni minden „kígyós”, „beavatós”, saját terminológiájuk szerint pogány, szerintem konkurens kultusszal és szent tradícióval függetlenül attól, hogy náluk a kígyó és a spiritualitás eredetileg mit jelentett.

Mivel a nem keresztények, vagyis a pogányok tisztelték Íziszt, aki a Vénusz energiáiban is megfogható, megragadható volt, ezért előre sejthető volt, hogy ezen keresztül fog Róma támadni. Vénuszból démoni lényt csináltak, aki a szexualitásra csábító, bujaságra és vad szenvedélyekre buzdító, sötét ösztönerő megtestesítője lett.

Így az európai istennőkultuszokat – különösen Íziszét – kezdték kifordítani önmagából. Ezzel az istennőkre és istenekre emlékező vallási irányzatoknak befellegzett Európában.

A rómaiak a Vénuszt sokszor illeték a Lucifera, magyarul a megvilágosító névvel. Innen pedig már csak egy kicsiny lépés kellett, hogy összemossák a Vénuszt és az általa fémjelzett Nőiséget Luciferrel (a név jelentése Fényhozó) és a pokol erőivel.

Ráadásul Ízisz-Hathor több ábrázolásán is (tehén)szarvakat, helyenként pedig szarvaknak tűnő fejéket visel a fején, amibe könnyű volt belemagyarázni, hogy azok a Sátán szarvai.

Ízisz békéjét hirdető vallását és misztériumait kezdte felváltani az erőszakosan térítő, hódító keresztény vallás, amely a viszályszítás és a háború eszközeit is alkalmasnak találta céljai elérése érdekében.

Így lett egy életigenlő és életet pártoló princípiumból egy intoleráns, a férfi-akaratot vakon követő és eltűrő vallási irányzat. A nők lelki világának az elnyomásával és elfojtásával valóban a dermesztő sötétség korszakai borultak az emberiségre: sötét középkor, boszorkányüldözések, felvilágosodás – elsötétülés, materializmus, képmutató liberalizmus…, mely rendszerek mögött láthatatlan karmesterként mindig ott állt és áll ma is a férfiak szabta/parancsolta politikai érdek. Arról nem beszélve, hogy a mindenkori politikai érdeknek milyen okkult vonatkozásai lehetnek.

Pedig lehetett volna pozitív hasonlóságokat is találni a kereszténység és az egyiptomi vallás között. Nevezetesen az Ízisz-kultuszt össze lehetett volna kapcsolni Szűz Mária kultuszával minden további nélkül. Lássuk hogyan!

• Mindkettő istennő.
• Mindkettő istenanya.
• Attól mindkettő istenanya makulátlan isteni lény marad, hogy gyermeket szül, sőt a termékenységet és az életadó, megújító és védelmező anyaságot még inkább kifejezik, ha mindkét létmódban képesek a „szülésre”. (Különben túl sterillé válik az isteni lét és szinte elérhetetlen távolságba kerül az emberektől, különösen a nőktől.)
• Hórusz és Jézus istenfiúk.
• Hórusz és Krisztus a fény gyermeke és képviselője
• Hórusz és Jézus spirituális archetípusa minden embernek.
• Mindkettő istenfiú a Legfelső Teremtő akaratának a végrehajtója, ugyanannak a küldötte.
• Mindkettő a kereszténység központi alakja: Napkereszténység és római típusú kereszténység.
• Mindkettő isteni lénynek üdvtörténete van: korszakváltó kultúrhéroszok.
• A Gonosz (Széth, illetve Sátán) legyőzése a fő feladata Hórusznak és Krisztusnak egyaránt.
• Szellemóriások, akik testté lettek és legyőzték a halált, lévén isteni lények, akik a Napot és a Fényt képviselik.
• Szűznemzéssel jöttek a világra.
• A Hóruszt karján tartó Ízisz éppen azt fejezi ki, mint amit a Jézust tartó Szűz Mária jelképez.
• A „Tenger Csillaga” címet először Ízisz kapta, később Szűz Mária is elnyerte.

Ezzel csak azt szerettem volna bemutatni, hogy ha akarták volna, összekapcsolhatták volna pozitív módon, sőt folytatólagosan is a különféle kultuszokat egymással. Hasonlítsuk össze a két megközelítést a nőiességet illetően. Figyeljük meg a (vallás)történelem alakulását női szempontból!

Vajon miért kellett háttérbe szorítani a nőket? Erre a kérdésre az előző cikkben adtam meg a választ, de az eddigiekből is bárki kikövetkeztetheti.

Boldog napot!