A Tündér mint Nőalak

"Az Aranykor közeledtével egyre többen keresik az anyagi világból a szellemi sík felé vezető ösvényt; egyre többen fordulnak az őskultúrák elrejtett ismereteit hordozó mítoszok, mesék, képek és szimbólumok birodalmához.
Az ember végre ráébredt, hogy az anyagelvű szemlélettel önmagát űzte ki önmaga Paradicsomából és most kétségbeesett vággyal próbálja összeilleszteni a modern kor beköszöntével eltépett köldökzsinórt…
A mítoszok és mesék univerzumának egyaránt közismert, kedves szereplői a tündérek, e természetfeletti képességekkel rendelkező, szépséges, nagy hatalmú csodalények.
Nincs olyan nép, kultúra vagy közösség, amelynek meséi, elbeszélései ne tudnának róluk, ne hinnének olyan ember nem járta rétek létezésében, ahol éjjelente ők táncolnak vagy ne ismernének történeteket olyan halandókról, akiket nagy bajukban éppen tündérek segítettek meg. Magyar népmeséinkre különösképp illik a „tündérmese” jelző, hiszen ebben a motívumban igen gazdagok. Erdélyt gyakran nevezték Tündérországnak, ahol számos várat tündérek építettek meg az ősidőkben (Firtos és Tartod várát például a székely mese szerint két tündér-testvér emelte, a jóságos Firtos és a romboló hatalmú Tartod).
A kárpát-medenceimagyar hagyomány elbeszélésében Árgyilus királyfi hosszas keresés, veszedelmes avatási kalandok teljesítése után jut el Tündérországba, ahol a halhatatlanságot és örök boldogságot élvező nép felett Tündér Ilona uralkodik királynőként. Legrégibb meséinkben Tündérországot az AranyosSzegelettel azonosítják: ez utóbbi volt a neve annak a messze Nyugaton, a tenger közepén elterült csodálatos szigetnek, ahol a teremtés után a magyarok ősei tökéletes boldogságban éltek, ám Ármány démon mesterkedései következtében a sziget a habok alá süllyedt. Íme, az Atlantisz-hagyomány továbbélése a magyarság mitológiájában is felismerhető! Hagyományaink tündérmeséi közül a legmegrendítőbb mégis a csallóközi tündérek története. Eszerint a Csallóközt az idők kezdetén aranyhajú tündérleányok lakták, akik minden éjjel dallal, tánccal vigadoztak a réteken; hajnalban pedig láthatatlanná válva tűntek el a levegőben, hiszen az emberek előtt nem szabadott mutatkozniuk.
Amikor a környékbeliek reggel kimentek a mezőkre, összegyűjtötték a sok arany szálat, arany szöszt, ami a táncoló tündérek ruhájáról hullott a fű közé - ezért a csallóköziek messze földön a leggazdagabbak voltak.
Sajnos azonban egy kapzsi embernek ez sem volt elég: egy fa mögé bújva megleste éjjel a tündérek táncát és amíg azok aludtak, ollóval lemetszette egyikük arany hajzuhatagát. Reggel a tündérek szomorúan látták, hogy egy társnőjüket megfosztották a hajától, ezért megfogadták, hogy többé nem fognak az emberek között élni és csak az igazán tiszta szívű hősöket részesítik ezentúl a látványuk okozta boldogságban...
Ez a gyönyörű mese a szimbólumok nyelvén beszéli el az addig mindenki számára jelenvaló Aranykor elveszítését. Ahogyan a magyar mesékben Tündér Ilona, úgy a kelta (ír) mítoszokban Dana királynő uralkodik a tuathák-nak nevezett tündérek felett.
A legenda szerint a tündérek az elsüllyedt nyugathoni földrészről, Avallonról érkeztek Európába, évezredekkel az emberek honfoglalása előtt.
Írországot azonban ekkoriban óriás szörnyek, a Fír Bolg-ok kormányozták erődjeikből.
A tündérek és az óriások között hatalmas háborúk robbantak ki, végül azonban Dana népe győzedelmeskedett. A mesék elbeszélik, hogy az ír tündérek csodás talizmánokat hoztak ki a habok alá merült Avallon szigetéről: Daghda üstjét, amelyben, ha valakit megfőztek, visszanyerte ifjúságát, Lugh lándzsáját, amely mindig célba talált, Nuadha csodálatos kardját és végül Fál sikító kövét - utóbbi kősziklának az volt a tulajdonsága, hogy ha az istenek által uralomra rendelt király lépett rá, akkor felsikoltott.
A tündérek írországi uralmának végül az emberek érkezése vetett véget, akik véres harcokban legyőzték Dana királynő népét.
A tuathák titokzatos dombok mélyére vonultak vissza, hogy átadják a helyüket a halandók történelmének.
E rejtekhelyek az írországi tündérdombok, az úgynevezett sídh-ek: az emberek félős tisztelettel veszik körül őket, mivel számtalan arra járó tűnt már el e mágikus erővel rendelkező halmok környékén.
Az északi népek mind a mai napig úgy tudják, hogy a tündérek egyes, látással megáldott emberek előtt meg is jelenhetnek, szépséges, ám szomorú arcú, könnyű testű, a pillangóéra hasonlító szárnyacskákkal rendelkező férfiak és nők képében: ők az angol néphagyomány elf -nek

nevezett szereplői. Itt említsük meg, hogy az immár Magyarországon is népszerű Gyűrűk Ura-trilógia alkotója, J.R.R. Tolkien pontosan az ír mítoszok tuathái illetve az angol népmesék elfjei alakjaiból alkotta meg a tündék fajtáját.
A Gyűrűk Ura-történet tündéi minden olyan sajátosságot felmutatnak, amit a tündérmítoszokból ismerhetünk: a tündék például szintén egy valaha látható, ám egy világkatasztrófa során a téridőfal mögé rejtőzött nyugati őskontinens, „Tündehon” elérésére vágyakoznak. Az indiai mitológiában szintén ismertek a tündérek, itt apszarasz-oknak hívják őket és - szépséges leányzók lévén - gyakorta ki vannak téve az istenek és földi hősök szerelmi ostromainak. A Mahabharata című óind eposz főhőse, Ardzsuna ősei szintén egy tündérleány, Urvasí és egy halandó ifjú, Puru nászából származnak. 
Maga Ardzsuna viszont egy alkalommal a Gangá (Gangesz) folyó partján gyönyörködik az éjszakában, amikor megjelenik előtte a folyó tündérkirályának leánya, Ulupí és magával hívja víz alatti csodapalotájába. 
A hínárzöld fátylat viselő tündérhercegnő és a halandó hős ölelkezéséből egy kiváló harcos, Iravát születik, aki apja oldalán maga is részt vesz az eposzban elregélt csatában. 
A legtöbb nép hagyományában a tündérek egyértelműen az általuk kiválasztott hősök segítésével, szépségükkel és jótékony szerepükkel tűnnek ki.
A tündérmitológiát árnyalja azonban a „nem jó”, vagy éppenséggel „ártó” tündérek jelenléte is. Egy egyiptomi mesében az újszülött királyfi bölcsejénél hét tündér jelenik meg: közülük hat áldást mond a gyermekre, ám a hetedik megátkozza, hogy „kutya, kígyó vagy krokodil okozza majd a vesztét”. Csipkerózsika meséjében a lakomára meg nem hívott harmadik tündér megátkozza a királylányt, hogy orsó szúrása által fejezze be életét. 
Az ilyen tündérek a misztikus szemszögéből nézve persze nem „gonoszak”, hanem a létezéshez hozzátartozó szükségszerű elmúlás megtestesítői, a Világrend részesei. 
A Nagy Istennő, minden tündérek édesanyja maga is háromarcú: első szerepében világszülő Szűz, második manifesztációjában Menyasszony és Anya, harmadik létmódjában azonban Halálistennő.
A tündérek veszedelmes arculata a legközvetlenebb módon a román néphagyományban tűnik elénk.
Az erdélyi románok szerint a tündérek (zinele) úrnője a Doamna Zinelor, azaz magyarul a Tündérkirálynő. 
Földig érő fekete fátyollal borított jelenségnek tartják, aki egyszerre szépséges és iszonyatos. 
Ahol éjjelente tündéreivel táncol, ott kiég a fű, vagy szabályos körök keletkeznek a gabonatáblában (az ilyen helyeket a falubeliek félelmetesnek tartják és messze elkerülik). 
A néphit szerint nevét sem ildomos kimondani, mivel az megjelenéséhez vezethet, az a férfi pedig, aki megpillantaná arcát, a halál fia (ha nő látja meg, akkor avatott papnőjévé válik és részesül az Úrnő végtelen tudásából). Egy szomorú máramarosi román népballada elbeszéli, miként csábított el egy vőlegényt a Tündérkirálynő, egyes havasalföldi népdalok meg arról panaszkodnak, hogy „ő” rendszeresen elapasztja a tehenek tejét.
Mindazonáltal a tündérek gyógyító szerepköre is jól ismert Erdélyben, akárcsak az egész európai tündér-irodalomban: a hagyomány alapján csak ők tudhatják, hol nő a forrasztófű, amely minden sebre, betegségre és bánatra egyaránt hatásos gyógyír.
Jelenkorunkban az emberiség kezdi felismerni, mekkora kárt okozott testének, lelkének és szellemének egyaránt az anyagelvű világszemlélet, amely a mítoszokat „kezdetleges világmagyarázatnak”, a meséket „kitalált, fantáziadús történeteknek”, az isteneket és az istennőket „képzeletbeli irodalmi szereplőknek” bélyegezte és mindent száműzött az ember környezetéből, ami nem megfogható vagy megvásárolható.
Az ember lassanként ébred. 
Egyre többen választják a gyógyszeripar tömegtermékei helyett az évezredes holisztikus gyógymódokat, ismerik fel az ősi misztikus tanok igazságát, alkalmaznak olyan, boldogabb világkorszakokból reánk maradt, létünk megszentelését szolgáló technikákat, mint a jóga, a tantra, a feng-shui vagy a táltostudomány. 
Az emberi társadalom rádöbben, hogy sorsformáló válaszút elé érkezett és ha hajlandó komolyan venni a fentről érkező tanításokat, egy világkatasztrófa áldozata helyett a legnagyszerűbb szellemi-történelmi kaland főszereplőjévé válhat… 
A mindent éltető halhatatlan Erő adja, hogy így legyen! 
Avatara vallástörténész-mítoszkutató"