2017. május 12., péntek

ÉBREDJETEK MAGOK! A CSELEKVÉS IDEJE JÖTT EL!




Az Élet Folyója egy újabb út elé vezet benneteket, melyben életetek olyan állomásához érkeztek meg, ahol már a tettek mezejére kell lépnetek.
A jó szó kevés, a cselekedek ideje jött el!
Mindent amit megtehetsz, nemcsak magadért teszed.
Az Isteni Létezés szólít, - Jer velem, add át magad az ÉN Isteni Tervemnek, hadd nyilvánuljak meg benned és általad a világban.
Áldott vagy a Létezésben, áldott vagy a Jelenlétben, így hát indulj el és teljesítsd be Sorsodat!
Olyan napok jönnek, melyben szükség van a tudatosságra, a jelenlétre, az összeszedettségre, és nem utolsósorban arra az Isteni Erőre, aki testet öltött benned. Arra az isteni eszenciára ki elvezet téged Létezésed Isteni Forrásához, de a fókuszt már ide a földi valóságba, a jelenlétbe szükséges behelyezned.
Általad történik meg a dolgok megvalósulása.
Senki sem cselekszik helyetted.
A Nemzet felvirágoztatása rajtad is múlik!
Ebben a pillanatban minden egyes lélekre szükség van, hogy a saját tengelyébe állva tegye a dolgát. Ismerje fel feladatát, Istentől kapott elhívását!
ÉBREDJETEK MAGOK! A CSELEKVÉS IDEJE JÖTT EL!
Ébresszétek alvó társaitokat, s egymást támogatva lépjetek előre!

Most a Nőkhöz szólok!
Magyar Leányok, Asszonyok, kik itt ebben a szent térben,
Kárpát-medencében léteztek.
Oly sokan éltek, de oly kevesen meritek felvállalni Istentől elhívott feladatotokat. Egymásra vártok, hogy az a másik majd megcselekszi helyettetek.
A várakozásnak véget kell vetni! Öntudatra kell ébrednetek!
A HAZA hív, szólít benneteket!
Lássatok, ne csak nézzetek!
Lássátok meg MAGatokban a létezés azt az isteni eszenciáját, aki életre hívott bennetek! Ha hozzá tudtok kapcsolódni, Ő megmutatja az utat merre menjetek, s mit cselekedjetek.
Nincs helye már a várakozásnak!
A tettek ideje jött el!
Minden magyar asszonyban egy aranyasszony minőség van elrejtve, benned gyökeredzik, hisz gyökereid azok melyek létezésbe szólítottak. Hatalmas tudás és egyedi erő testesül meg bennetek.
Merjétek magatokból előhívni ezeket a kincseket!
Ne elégedjetek meg az átlagos élettel!
Merjétek felemelni a fejeteket!
Hívjátok be életetekbe Ősvallásotok Istenasszonyát, az Őseredeteteket!
Egy letisztult értékrenddel tegyétek a dolgotokat a világban.
Áldottak Vagytok a Létezésben!
Áldás!
2017. május (Ígéret hava) 12,.ik napján
Szeretettel írtam: Feketéné Lendvay Katalin
A képen Dávid Júlia üvegfestőművész alkotása.