2016. szeptember 17., szombat

Beszélgetés Dr. Bistey Zsuzsa klinikai pszichológussal


A Lentiben működő, Gaál László jógaoktató által vezetett Anáhata Szellemi, Kulturális és Egészség Központ vendége volt szeptember 10-én dr. Bistey Zsuzsa klinikai pszichológus. Az általa alapított Arkánum Szellemi Iskola fogalommá vált ezoterikus körökben. Emberek százai zarándokoltak az őrségi Ispánkra, hogy feltöltődjenek, iránymutatást kapjanak, vagy egyszerűen csak tanuljanak a szakembertől. Az eltelt két és fél évtizedben éppen 25 könyv jelent meg az Arkánum gondozásában, emellett számos konferencia, tábor, egyéni terápiás munka jelzi termékeny alkotóerejét.
Beszélgetésünk témája „Hova tartok én, és merre tart az emberiség?” című, Lentiben megtartott előadása volt.

Enigmák - A hegy rejtélye - 2016.09.16.


Világ-panoráma: A világ legnagyobb üzlete - Echo Tv


Egyes becslések szerint a vényköteles gyógyszerek a harmadik legnagyobb halálokozók a rák és a szívbetegségek után. A legnagyobb veszélyben azok lehetnek, akik több orvosságot is szednek párhuzamosan. Ugyanis minél több gyógyszert szed valaki, annál több esély van arra, hogy mellékhatások fognak fellépni. Ezeket a tüneteket azonban félreértelmezhetik az orvosok, amire újabb pirulákat írhatnak fel.
Vendég: Papp Lajos szívsebész professzor

Ezt a nyílt levelet írta a testével küszködő Rékasinak kollégája, Szőke Zoltán!

Ha valaki hiszi, hogy a léleknek, a szellemnek ereje van, érteni fogja az üzenetet. Reméljük, hogy Rékasi Károly mielőbb talpraáll, s ezek a szavak célhoz érnek.

szia Rékasi Károly .
... ismet azt olvasom, hogy nem javul az allapotod....
szerintem az allapotoddal nincs semmi baj, hiszen eletben vagy es kuzdesz.
kuzdesz ?
MI ELLEN KUZDESZ, KI ELLEN KUZDESZ ?
egy bakterium ellen vagy ON-MAG-addal ?
Szellem - Lelek - Test : ebbol vagyunk ossze gyurva Kari, mindnyajan. Ha kizokkennuk e harom alkoto elemunk egyensulyabol, Isteni mivoltunkbol ( Szellembol ) akkor ezt, koveti a Lelek, sot a Test is.
Ha a Test azt jelzi, hogy valami nem stimmel akkor az okot semmikepp sem kivul kell keresni - hanem Belul.
Belul, ahol a Lelek lakik.
A Szivunkben.
Szivunkben lakik Isten - A Feny - A Szeretet.
Mar Oseink is ezt vallottak : SEGITS MAGADON - AZ ISTEN IS MEGSEGIT !
Csupan ennyi a dolgod.
Talald meg MAG-adban azt a gyermeket, aki meg tud Bocsatani On-Mag-anak. Ez meghozza a Megertest az Elfogadast es ami a legfontosabb - az ELENGEDEST !!!
Van mit elengednunk, mindenkinek. Ez alol Te sem lehetsz kivetel. De ez csak akkor mukodik ha felszamolsz magadban mindazzal ami metelyezi Lenyedet.
Hamvas Bela batyjank azt mondja,hogy a Demonologia nem mas mint rossz On ismeret.
Lakik bennunk valaki aki elhiteti velunk mindazt amit az erzek szerveinkkel felveszunk ebbol a hamis vilagbol.
Ez az EGO.
Ez a nem velunk szuletett lakotars, eleteken at kiser minket es ott csucsul mindnyajunkban arra varva , hogy felismerjuk : duh, feltekenyseg, harag, kevelyseg....es meg sorolhatnam sokaig, mi mindennel kelett felszamolnom... (es azota is idorol-idore).
Univerzumunkat a SZERETET elteti.
Tehat minket Embereket is.
Csak paranyi reszecskei vagyunk a Mindensegnek, akiket a SZERETET kot ossze.
Es ebbola lancbol Te sem hianyozhatsz.
ENGEDJ EL Mag-adbol minden energiat ami nem oda valo , vissza az Anya Foldbe, hogy onnan megujulva vissza fogadhasd magadba.
Felejts el MINDENT amit tudsz !
Ujra kell tanulnunk Elni, Jarni, Kommunikalni.
De ez a korforgas tanit minket , ez altal Tapasztalunk es ez gyujtja meg bennunk a langot ami FENNYEL es ISTENI SZERETTEL jarja at Lenyunket.
SZERESD ES FOGADD EL ONMAGAD
Figyelj Kari, sem teriteni sem szediteni nem akarlak :-D ( annyira gondolom ismersz)
AZ ELETED A TET, HAVER !!!

Kovács Nóri koncert