2016. július 12., kedd

Július második hetében az angyalok vesznek a szárnyuk alá

Sorsfordítás

Budapest - Magyarország 
2016. július 12.

Sorsfordítás

Valami történik ebben a városban. A levegőben érezhető a feszültség. Amióta itt vagyok, érzem a város rezgéseit. Valami történni fog, ami mindenki számára egy pozitív változást hoz. Mintha a Sors hatalmas kereke forogna a város felett - mintha a néha feltámadó szélben a változás szele fújna. Nem vagyok se riporter, se újságíró, se hírmondó. A megérzéseim azonban működnek. Hallom, látom, érzem. Közeleg Magyarország felé az, amit annyira várunk. Sokan olvastuk a nyirkai jóslatot, Nostradamust, mindenféle legenda terjeng évek óta.
Azonban az utóbbi időkben az életünk túl nehéz lett. Sok volt a próba, a lecke, az akadály, a karmikus feladatok. Megroppantak az emberek a súly alatt, és az erősek felálltak, a gyengék még küzdenek, de akiben tiszta a lélek és el tud vonatkoztatni a tömegesen terjedő társadalmi lebutítástól, ami évezredek óta fészkelte magát az emberiségbe, és amely ebben az évszázadban a legerősebb, legfőképpen a magyarokat célozva, az látja, érzi, hallja, ez, ami itt van, nem maradhat sokáig így.
Aki spirituális, azt is tudja, hogy nem a megszokott módon jön a változás, nem fegyverekkel, nem erőszakkal, nem hangoskodva. Annak semmi értelme. Az erőszak erőszakot szül.
TUDATOSAN KELL VÁLTOZTATNI. A változás egyénenként, az elmékben és a szívekben indul el, majd összefonódva áttöri a megkövesedett társadalmi blokádot. A gondolataink erejével és a magyarságunk felvállalásával, azzal, hogy nem vagyunk hajlandóak negatívak, reményvesztettek, rendszert szidva, és abba belegyürkőzően élőek lenni, azzal, hogy felfogjuk, tudunk változtatni rajta. A mag népében ott rejlik a teremtő erő halmozott formában. Csupán a belső kapukat kell kinyitni. A lelkek és tudatok kapuját. Elindult a tömeges öntudatra ébredés, a Vonzás Törvényéről tudjuk, hogy működik, mégis, kevesen tudják igazán használni. A hit hiányzik az emberekből, ezt én magam is tapasztalom. Nekem is meg kellett tanulnom magas szinten, gyorsan teremteni az érzéseimmel és a gondolataimmal, mert az életemben olyan helyzetek jöttek, ahol NEM VOLT MÁS VÁLASZTÁSOM. Ha feladom, ha magamba zuhanok, ha nem használom az elme erejét, azt a kincset, amit magyarként magamba zártam már a születésem előtt - nos, nem is tudom, hol lennék.
Teljesen el kell engedni a megszokott magyar mentalitást, az "ezt dobta a gép" hozzáállást, a "magyarok örök vesztesek, itt nem lehet megélni" gondolkodást. Sokan akartok kimenni külföldre. Én éltem kinn, nyilván nem véletlenül. Látnom kellett, hogy ott soha nem voltam otthon. Nem gazdagodtam meg, és nem törtem ki. Rengeteg dolgoztam, és megbecsültek ugyan, de az élet monoton volt, nem volt perspektíva, nem volt energia. Olyan biztosan nem, mint ami itt van. Egyik pillanatról a másikra jöttem haza 2012-ben. Ahogy magyar földre tettem a lábam, éreztem, itt valami változóban van. Elég hamar jöttek az inspirációk, a sugallatok, és írni is elkezdtem. Azóta is írok. Megállíthatatlanul. Az, hogy itt meg tudsz e élni, csupán a gondolataidtól függ. Az, hogy nem csak megélni, hanem élni is akarsz, szintén. Az pedig, hogy még boldog is akarsz lenni, sőt, teljes, az úgyszintén. Teljesen mindegy, hogy hol, a világ minden pontján működik a teremtő erő.
Ne szégyelld, hogy magyar vagy. Legyél büszke rá. Ebből a népből indul ki hamarosan az egész világot érintő változás, a követendő példa. Nézz körül, hogy mit látsz. Nem kell félned, rettegned, hogy mikor robban fel melletted egy öngyilkos merénylő. Talán nem véletlen. Ki mersz menni az utcára Budapesten - már a jobb kerületekben - este tízkor is. Igaz? Igaz.
Nem tölti el a várost a rettegés, a készenlét, a menekülésre kész vad figyelése. Mert itt nem fog megtörténni. Budapest felett arany fény van, és az ország felett is. Már régen odatettük mi, a magyar MAGok. Spirituális emberek csoportjai, akik rengeteget meditálnak arra, hogy a magyarság védve legyen és felemelkedjen. Itt nem lesz olyan káosz, mint ami a körülöttünk széteső Európában lesz. A vaskori országok most azzal szembesülnek, hogy nem tudnak alkalmazkodni, és a régi eszközöket veszik elő. Támadás, védekezés. Mi nem. Mivel eleve le vagyunk gyengítve financiálisan, hadseregünk nincs, igazából semmink sincs, ami a vaskori nagyhatalmaknak, amelyek magabiztosan állnak a közelgő korszak előtt, mert a vezetőik úgy gondolják, évezredeken át vérrel és fegyverrel vagy hidegháborúval és pénzzel, politikával és manipulációval, kényszerített egyezségekkel lehetett nyerni.
Fogalmuk sincs róla, vagy ha igen, nem vesznek róla tudomást, hogy ez itt inkább egy spirituális háború. Az elmék között zajlik. A vaskor sémái alapján gondolkodó vezetők és az aranykori, tudatossá vált elmék között. Az teljesen mindegy, hogy most ki van az ország élén. Ne szidjuk. Most sorsszerűen az ő kezében van az ország, és még mindig nem félünk. Teljesen mindegy az is, hogy eddig milyen intézkedéseket hajtott végre ő és az elődei, és milyen egyezségeket köt. Nem vagyunk veszélyben, nem éhezünk, nem rettegünk. Addig lesz itt, amíg dolga van. Ha már nem lesz dolga, más lesz az ország élén. Ugyanis a sorsszerűség, a lélekszerződések és a karma országszinten is jelen van. Bizony. A magyarságnak is van karmája, és az most vált át egy felemelkedő ívbe. Már eleve az egész világ ránk figyel a sportban felmutatott sikerek miatt. A politikai intézkedéseink miatt is figyelnek ránk. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején terjedt el, hogy le kell törni a magyarok büszkeségét, a történelem korábbi időszakaiban is féltek a magyaroktól. Volt idő, hogy Európa rettegett tőlünk. A temperamentumunk intelligenciával és jó stratégiával párosult, amihez hozzáadódott a magyar becsület és összetartás, amit szépen módszeresen kiirtottak belőlünk, és elhitették velünk, hogy mi eleve egymás alá pakolunk, élhetetlenek vagyunk, egymást is magunk alá gyűrjük, nincs bennünk összetartás, negatívan gondolkodunk. Még a gyönyörű Himnuszunk is szomorú, bár ha a sorait elkezded úgy igazán értelmezni, rájössz, hogy van ott egy jópár bújtatott pozitív üzenet: "Balsors, akit régen tép, hozz reá víg esztendőt, megbűnhödte már e nép a múltat és jövendőt." Azaz jön a magyar nép felemelkedése, melyben Istenhez fohászkodunk, aki mint tudjuk, meghallgatja az imáinkat, ha hiszünk az ima erejében, illetve a magyarság egy karmát tesz le a megbűnhödéssel, és mint tudjuk, a karmának egyszer vége szakad.
Vonatkoztass el attól, hogy a helyi médiában mi terjed. A híreket be se kapcsold, olyan negatívan lehúzó, csupa gyilkosság, erőszak, vér, sokk, csak azért, hogy még negatívabb legyél. Minden arra megy ki, hogy ne tudj változtatni a gondolataidon, ugyanis a háttérhatalom pontosan tudja, hogy ha folyamatosan kellő negativitást adagol, és ehhez megfelelő sötét energiát párosít, egy népet úgy le tud nyomni, hogy évezredekre sötét fellegeket küld az országa fölé. A magyarok mindig is mások voltak. Veszélyesek azok számára, akik népbutításból gazdagodtak meg. A magyarok soha nem tudtak igazán megtörni, ezért hívtak minket a kommunizmusban a legvidámabb barakknak. Megoldottunk mindent, és most is így lesz.
A nemzeti öntudat terjed, és lassan az emberek kezdenek ráébredni, hogy csak az nem tud változtatni, aki nem akar, aki elhiszi, hogy nem lehet. Nincsen lehetetlen, az elme erejével bármit meg lehet csinálni egyéni és globális szinten is.
Egyetemisták és művészek, spirituális emberek és tudatossá vált sikeres emberek fogják elindítani a változást a magyarok számára is szemmel látható módon. Azok, akik el tudják fogadni a jelenlegi helyzetet, és abból tudnak változtatni, azoknak sikerülni is fog, majd amikor egy egyre növekedő kis csoportból tömeg lesz, akkor a magyar nép meghall minket. Fel fogják kapni a fejüket. A szívükbe fog hatolni a magyarok hangosan szavalt verse a Hősök terén. Az egyetemista, fellázadó fiatalok hangját meghallja az ország. A sikeres emberek, akiknek a sikerei nem a születésükön vagy a kapcsolataikon múlott, azoknak hinni fognak. Mert ők hitelesen fognak beszélni az elme hatalmáról, arról, hogy honnan jöttek és hogyan lettek azok, akik. A spirituális embereket már elfogadták a magyarok, az én ügyfeleim között is van cégvezető, orvos, ügyvéd, nagyvállalkozó. Aki felismeri, hogy a spiritualitás nem néphülyítés, hanem az ember már önmagában is egy spirituális lény, és a magyarság pedig egy spirituális nép, az már változtatott az életén, és az ő változása végigsöpör az ismeretségi körén, a családján, a barátain, a munkahelyén. Ez már elindult és az energia koncentrálódik, mert koncentráljuk. A MAG Piramisba. Azok a magyar MAGok is, akik nem is tudnak róla, önkéntelenül oda küldik az energiát, mert ezt az asztrális-mentális képződményt valamilyen formában minden magyar látó látja. A MAG Piramis az ország fölött forog, és ősi tudást, áldást, erőt sűrít magába, Isten és az ország között csatornaként működik, a médiumok írnak, csatornáznak, közlik velünk, amit éppen tudnunk kell.
Az pedig, hogy még az államforma is változhat, és egész Európa fel fog figyelni arra, ami az egész világ számára példát mutat majd, már sok száz éve le van írva. Azt mondják, hamisítvány a Nostradamus jóslat a magyar királyról, de én erre azt szoktam mondani, ha nem is lenne igaz, igazzá tehetjük azzal, hogy hiszünk benne.
A magyarság hamarosan el fogja utasítani az egész világon megkövesedett társadalmi, politikai, pénzügyi rendszert. Nem véletlenül vagyunk megfosztva mindentől, hogy ne is tudjunk a régi sémákba kapaszkodni. A magyarság megmutatja, hogy mi az, amit évezredeken át elnyomtak bennünk, mert gazdaságilag annyira el vagyunk lehetetlenítve, hogy nincs mit veszítenünk. Igaz? Igaz.
Én hiszek, már évek óta. Most pedig, hogy visszakerültem a vérkeringésbe, a lüktető-élő városba, érzem is, hogy amit hiszek, közel van. Ne adjátok fel. Ébredjetek! Magyarok vagytok, nem pedig egy szerencsétlen nép, akinek esélye sincs. Már hogyne lenne. Az esély bennetek rejlik! A magyar szívekben, a magyar elmékben, a magyar lelkekben.
A következő verset már sokszor kitettem, de még mindig borzongok, ha elolvasom. Mert szerintem minden sora úgy igaz, ahogyan az le van írva, és megjegyezném, "Aki Istenhez kiált és Isten meghallja a szavát", nos, ez ugyanaz, amiről én beszélek. Az az ember, akiről a vers szól, pontosan tudja, hogy mi következik, mikor, és az elméje erejével is tisztában van. Ötvözi magában a spiritualitás tudatosságát az intelligenciával és a hittel. Mától jobban nyisd ki a szemed és a szíved, mert hamarosan nem fogod tudni többé csukva tartani.
"Jön majd egy ember, a második
millenium után ki felette áll
minden torzsalkodásnak, Ő lesz az itt,
ki Pannonföldről Istenhez kiált,
s Isten meghallgatja imádságait.
Ő lészen az kinek uralkodása folytán
Pannonia ismét erős lesz és gazdag,
nagyobb lesz, mint akármely szultán,
az ő szavára minden országban adnak,
s önként kezére bíznak minden hatalmat." (Hungaricus - 11)
"Jön majd idő, hogy szinte eltűnik
Pannonföldről, ki magyarnak született,
fiaikat az anyák meg sem szülik,
s a hágókon át jönnek barbár seregek.
A magyaroknak még nevét is lopják,
s rettegnek még emléküktől is.
Már csak nevében lesz Magyarország,
s nevében minden egyeszség hamis."
(Hungaricus - 26)
"Idegen uzsorás sok magyar arannyal
kiszolgál elnyomót, idegen hatalmat.
A kis ország felett sötét angyal,
az Uzsorásnak csupán aprócska gyarmat.
Undok pofája akár az Ördögé,
számolatlan pénzt nem ád, csak tanácsot,
eladja országát, mely sosem volt övé,
s vagy a tenger végez vele, vagy a rácsok."
(Hungaricus - 41)
"A kétezredik év után hamar
nagy lesz az ország és erős,
visszatér hazájába mindegyik magyar,
s magyar földben nyugszik minden ős." (Hungaricus - 49)
Vörösné Végh Eszter

A magyarság és az Ikerlángok


2016. július 12.
Budapest
Az Ikerlángokról sok mindent lehet olvasni. Egyre inkább azt, hogy az ikerlelkeknek nem kell együtt lenniük a fizikai síkon, sőt, még találkozni sem biztos, hogy fognak. Nem kell férfi-nő párosként funkcionálniuk, engedjük el, de ne úgy, ahogyan én tanítom, hanem teljesen. Hiszen nem is fontos, hogy tényleg az életedben legyen a lelked másik fele, ne bánkódj, ha mégsem sikerült. Mindezt azok írják és mondják, akiknek nem sikerült. Mindezidáig legalábbis. Ugyanis még ők sem tudják, hogy energetikailag lehetetlen, hogy ne sikerüljön, mivel az egész globális rezgés, Földanya, a Változás, a világban zajló káosz, amely megdönti a társadalmi, politikai, pénzügyi rendszert, ezt támogatja. Egységben az erő, ugye ismered a mondást. Gyönyörű magyar nyelvünkben ott a kulcs. A Teremtés összes kulcsa, mint ez a mondat is. Nem is lehetne másként, mint egységben. Az egységet bomlasztották szét sok ezer év alatt, és az ikerlelkek egysége a kulcs a változáshoz, hiszen a legősibb séma a férfi-nő fizikai-lelki-mentális egysége, mely képes akkora erőt adni, amely az egyéneket a küldetésük megvalósítására képessé teszi. A társad nélkül meg se tudod csinálni.
Szinte látom, ahogy legyintesz. Ugyan, én ehhez kevés vagyok, én nem vagyok a társammal, én nem tudom megcsinálni, sőt azt sem tudom, egyáltalán mit kellene csinálnom. Pedig megírtad magadnak, mégpedig erre a reinkarnációra, hiszen minden összefügg mindennel, ha most emelkedik a világ, most emelkedik fel a magyarság, akkor szerinted te kimaradsz belőle? Dehogy maradsz!
Sokkal nagyobb ügy a világ változása, semhogy te a kispadra ülhess és kimaradj az ikerláng-buliból - szoktam mondogatni. Hiszen a lelkek egysége hozza el a globális egységet, mellyel a háttérhatalom és a világ vezetői nem tudnak mit kezdeni. Az ikerlelkek kiemelkednek a megszokott vaskori sémákból és a társadalmi rendszert is maguk mögé utasítják. Felfogják, hogy semmi közük hozzá.
Igenis vannak egységben élő ikerlángok, én is ismerek olyanokat, akik már babát várnak és együtt is élnek. Mégpedig működőképesen és boldogan, igaz, senki nem érti meg őket, de őket ez nem érdekli. Egyetlen percig el ne hidd, hogy nem kell a társaddal együtt lenned, erre is mindig azt mondom: akkor is boldog és teljes leszel Vele együtt, ha nem akarsz. Együtt lesztek akkor is, ha te most nem hiszel benne, ugyanis nincs is más utad, és az angyalok végigvezetnek az úton, így, vagy úgy, és ha kerülőutakat, vagy menekülő útvonalat keresel, szépen vagy gyorsan, de visszaterelnek az utadra. Ha tetszik, ha nem, Isten akkor is figyel rád, ha te nem figyelsz rá. A magyarok Istene - azaz a magyarok teremtő ereje koncentrálódni kezdett a MAG Piramis mellett a férfi-nő párosokba is, akik érezve az egységet, kutakodni, tanulni kezdtek, vajon mi történik velük. Miért más ez a kapcsolat mint a többi. Miért támadja őket a külvilág. Miért tudnak telepatikusan és lelki szinten kommunikálni. A gyermekeik miért élnek különleges képességekkel, őket tanítva, magas szinten. Azok az ikerlángok, akik egységben élnek, ki sem tudják kerülni a küldetésüket, azok pedig, akik még nem, először egymást nem tudják majd kikerülni, végül a küldetést sem. Idő már nem sok van. Nem kell itt évekre gondolni. A Torony évének végére minden megváltozik egyéni és globális szinten, hiszen a Torony a nagyhatalmak fellegvárában is összeomlik, és a Háttérhatalomban is. Ők sem tudják kikerülni Istent, hiába szeretnék. Nekik sem az a sors van megírva, amit maguknak csináltak, akkor is változniuk kell, ha nem akarnak.
A magyar nép ikerlángjai mágneses erővel egymás felé vannak lökve, és minél több az egységben élő páros, ők annál több energiát adnak a még nem egységben élőknek. Szépen meg van ez tervezve. Közben politikai és társadalmi szinten elindul a változás, ami még a hírekben is benne lesz, hozzátenném, már sok minden történt, amit eltitkolnak előlünk. A hírekben soha nincs szó a spirituális változásról és a magyarság pozitív megmozdulásairól, csak tüntetésekről, szélsőséges nacionalistákról. Pedig nem csak ez van itt, hanem jóval lágyabb, ésszel gondolkodó, lélekkel élő tiszta emberek, akik egymást tanítják, emelik és gyógyítják.
Az elméd teremtő erejét az ikerláng kapcsolatodban egy bizonyos szint után tudod használni arra, hogy egységben legyetek, de nem a másik szabad akaratának módosításával, hanem az önmagaddal való egység emelésével, melybe ő is becsatlakozik. Ezt a szintet kell elérned, és ezt az emelkedést sem tudod kikerülni. Egyszerűen olyan változások jönnek még a fizikai valóságodban is, hogy nem tudsz másfelé menni, mint önmagad felé. Hamarosan nem lesz divat az önsajnálat, az önostorozás és a negatív gondolkodás, a nép egy bizonyos csoportja el fogja utasítani ezt, és akit lehet emelni, aki hagyja, hogy segítsünk, az megváltja önmagát.
Egy hullámvasúton ülünk. Ez a hullámvasút most tartósan felfelé megy, és jó lesz, ha kapaszkodsz, mert erős lesz az energia. Nem tudsz többé a falaid mögé menekülni, mert a falakon túl erősen tör át majd a fény.
Ha megérzed a változást, többé nem tudsz majd úgy élni, ahogy eddig, és az ikerlángokat lehúzó, "nem kell együtt lenni" c. cikkeket egyszerűen átlapozod, mert nem leszel hajlandó beengedni egyetlen negatív gondolatot sem, a saját boldogságod érdekében.
Rákapsz a pozitív élet ízére és többé nem akarsz magányban, fájdalomban, önbüntetésben élni.
Minek, ha másképp is lehet?
Nem is lehet másképp.
Vörösné Végh Eszter

Beregvidéki Magyar népszokások./koncertfilm/Beregszász. 2016.06.17.


BESZÉLGETÉS KOVÁCS NÓRIVAL;Téma: "Nimród regéje" a születendő mű

Feketéné Lendvay Katalin: Nimród regéje (selyemkép)


BESZÉLGETÉS KOVÁCS NÓRIVAL



Téma: "Nimród regéje" a születendő mű.
Kovács Nóri - Násztánc - részlet a Nimród regéje c. szimfonikus-népi operából 




Násztánc (dalszöveg )

Mézillatú erdő szélen halk muzsika száll a szélben. 
Erdőben egy kis tisztáson tündérlányok, körben százan. 
Kürt ünnepét járják éppen, leng ruhájuk szép fehéren. 
Két királylány körül (a) többi énekelve táncát lejti. 

Harmatgyöngye és Vadrózsa Gyula fejedelem lánya, 
Egymást kérdezgetik halkan, férjedül majd kit választasz? 
Mindeközben lányok táncát, fák mögül lesik a szittyák. 
Levegőt venni sem mernek, nem moccannak, úgy figyelnek. 

Tavaszi szél vizet áraszt, minden madár társat válasz, 
Minden madár társat választ. 
Hát én immár kit válasszak, szívet szívért kinek adjak, 
Szívet szívért kinek adjak. 

Olyan igaz lennék hozzád, mint tulajdon édesapád, 
Mint tulajdon édesanyád. 
Ha elvinnél, én elmennék, mint a madár, társad lennék, 
Mint a madár, társad lennék. 

Megdobbantak férfiszívek, előjöttek a vitézek. 
Hunor, s Magyar a lányokhoz, vezették őket Gyula apjukhoz. 
Szív a szívhez kapcsolódott, kéz és kéz összefonódott 
Száj a szájjal összetapadt, a lelkeknek társa akadt. 

A menyasszony Harmatgyöngye, 
Arcán a boldogság könnye. 
A vőlegény vitéz Magyar, 
Megöleli, megcsókolja. 
Suhanj körbe, fogd a kezem, 
Perdülj táncba szép kedvesem! 
Suhanj körbe, fogd a kezem, 
Perdülj táncba szép kedvesem! 

Gyula az áldását adta, lányait ifjakhoz adta. 
Hunor, s Magyar hazatértek mátkájukkal szüleikhez. 
Nimród, s Enéh megörültek, derék, tüzes két menyüknek, 
Nimród fáján új rügy fakad, szittya nép új ága sarjad. 

A menyasszony Vadrózsa, 
Arcán boldog(ság) mosolya. 
A vőlegény vitéz Hunor, 
Két szerelmes szív egybeforr. 
Suhanj körbe, fogd a kezem, 
Perdülj táncba szép kedvesem! 
Suhanj körbe, fogd a kezem, 
Perdülj táncba szép kedvesem! 

Édesanyánk, ránk virradt már az a nap, utoljára vagyunk a kezed alatt, 
A Jóisten legyen most már tevéled, köszönjük a szíves fölnevelésed! 
Akkor jussak jó fiaim, eszetekbe, mikor kenyér, s forrásvíz kezetekbe! 
De akkor se jussak másról, egyébről, csak az örök anyai szeretetről. 

Új hazájuk, Gyula földjét, 
Meotiszban elözönlék. 
Hunor ága hun fajt nemzett, 
Belőle lett a Hun nemzet. 
Magyar ága magyart nemzett, 
Belőle lett Magyar nemzet. 
Testvérpárnak nagy családja 
Új hősöket hoz világra. 

Új hazájuk, Gyula földjét, 
Meotiszban elözönlék. 
Hunor ága hun fajt nemzett, 
Belőle lett a Hun nemzet. 
Magyar ága magyart nemzett, 
Belőle lett Magyar nemzet. 
Testvérpárnak nagy családja 
Új hősöket hoz világra.


Őseink Hagyatéka 2016.07.05. - hatoscsatorna


Taníts meg, hogyan bízzak a szívemben....





Taníts meg, hogyan bízzak
a szívemben,
a tudatomban,
az intuíciómban,
a belső tudásomban,
a testem érzékszerveiben,
a lelkem áldásaiban,
taníts, hogy megbízzak mindezekben,
hogy beléphessek a szent terembe
és szeretetembe,
mely a félelmemen túl van.
Hadd járjak ezáltal egyensúlyban
minden egyes gyönyörű napon....
Lakota ima


Ima önmagadért!





Nem félek semmitől, hiszen jót akarok.
Töretlenül haladok előre és nem törődöm vele mit mond a világ.
Senki sem igazabb nálam és senki sem ér többet mint én.
Erős vagyok, s szembeszállok minden külső és belső akadállyal.
Célom elérése nem pusztán hit és feltételezés, pontosan tudom mit akarok.
Vidám, boldog, önfeledt és tökéletesen egészséges vagyok.
Örömömet lelem a munkában és másoknak is örömet szerzek vele.
Az öröm születési előjogom ,s mindenkinek adok belőle.
Mind a két szememmel tisztán látok, nem vakít el vágy, káprázat vagy illúzió.
A szememnek varázshatalma van, jósággal és szeretettel varázsol.
Pénzem mindig van annyi, amennyi kell és szükséges.
képes vagyok megoldani anyagi gondjaimat és egyre feljebb lépek.
Szerelmem és társam az , akivel Isten összeköti a sorsom.
Aki az enyém, az az enyém lesz, senki nem veheti el tőlem.
Isten elküldi majd nekem, ha eljön az ideje.
Ezért nyugodt és türelmes vagyok.
A sorsom útját járom, igaz ember vagyok.
Minden nap tettben vagy gondolatban megölelem azokat akik fontosak nekem.
Minden emberben meglátom a jót, a szememmel nézek, de a szívemmel látok.
Minden kapcsolatomban a békességre törekszem.
Hiszek a látomásaimban, bízom a megérzéseimben.
Segítségül hívom a lélek gyógyító erejét, hogy az életem része legyen.
Saját lábamon elérek a legmagasabb csúcsig, senki nem állíthat meg engem.
Nem tudom milyen ez az út, de nem félek, mert tudom láthatatlan erők támogatnak engem.
Bízom önmagamban, hogy képes vagyok rá!
Bízom az angyalokba, hogy vezetnek és védelmeznek engem!
Bízom Istenben, hogy Ő fogja a kezem, s vele nincs lehetetlen.