2016. január 30., szombat

2016. Január 30. szombat – 31. vasárnap




Igen erős szombati nap jön, a hétvégi programokat erre a napra érdemes időzíteni, vasárnap aztán már a pihenésé a főszerep. Több folyamat szombaton ér a tetőpontjára: kora reggel teljesedik be újra a Merkúr és a Plútó együttállása, késő délután pedig a Vénusz és a Neptunusz szextil fényszöge, ami a szintézis létrejöttét és érzelmi támogatást mutat.
A Hold szombaton délután éri el a Spica csillagot a Szűz (Virgo) csillagképben, ettől kezdve az angyali dimenziók nyílnak meg általa. Angyalaink egész hétvégén a lelkünkön, érzéseinken és álmainkon át üzennek nekünk. A lelki rendezettség és tisztaság ideje is ez.
A Merkúr és a Plútó hátterében a fényhozó, tudást kiárasztó Nyilas csillagzat kettős béta csillagai ragyognak - Arkab Prior és Arkab Posterior. Utóbbi az Achilles-ínnak is megfelel, így nem csoda, ha most a legkényesebb pontunk van megérintve. Mindezt most is azért, hogy alkalmat adjon az önismeretre, önlegyőzésre és fejlődésre, sőt, arra is, hogy önállóan, stabilan megálljunk a lábunkon.
E két bolygó újbóli egyesülése most is szellemi-kommunikációs képességeink regenerálását, gyógyulását, megújulását hozhatja magával és azt, hogy a legmélyebb, legrejtettebb titkokba, működésekbe pillanthatunk be. Már megint? - hangozhat a kérdés a lelkünkből – Épp most éltem meg, és újra ez? Nem, nem teljesen ugyanaz. Egyrészt, mert más és másképp történik; másrészt, mert most nem a visszatérő minőségek hozzák el ezt a bepillantást, harmadrészt, mert már van tapasztalatunk abban, hogyan is kezeljük a helyzetet és egyre magasabb rezgésszinten tudunk működni.
A Vénusz és a Neptun összefonódó ereje mély érzelmeket szólít meg, művészi téren és a fantázia világában gazdag ihletettséget sejtet. Érzelmi kapcsolatok által mélyebb önismeretre szert téve, rájöhetünk, hogyan is szabadítsuk fel lelkünket, érzéseinket és érzékelésünket. A testi megélések és a mélységes, meghitt, benső élmények most összeérnek. Érzelmi felismerésekben gazdag, finom és kellemes élményeket, harmóniát rejthet ez a hétvége.
A Mars a Mérleg csillagképbe lép, így a férfi minőséget, a kiáradó energiákat és az akaraterőt tekintve elindul a múlt igazságainak, helyességének megmérettetése. Még könnyebben érzékelhetjük az égi rendeltetést.

ZenTaiAnna





Magad elöl nem menekülhetsz...





Észrevetted már, hogy semmi elől nem lehet elfutni? Hogy előbb-utóbb utolérnek a dolgok – különösen ha régi mintákhoz és félelmekhez kapcsolódnak –, amelyekkel nem akarsz foglalkozni, amelyek elől megpróbálsz elmenekülni, amelyeket el akarsz tüntetni, vagy úgy tenni velük, mintha ott sem lennének. A romantikus elképzelés azt akarja elhitetni velünk, hogy ha itt nem jó, csak máshová kell mennünk, és mindjárt minden másképp lesz. Ha ez a munka nem tetszik, válts munkahelyet! Ha ez a feleség nem jó, cseréld le! Ha ez a város nem megfelelő, költözz másikba! Ha ezek a gyerekek problémásak, hagyd őket másokra! E mögött az a fajta gondolkodás rejlik, hogy gondjaid oka rajtad kívül keresendő – a lakóhelyeden, másokban, a körülményekben. Költözz el, változtass a körülményeken, és akkor minden a helyére kerül – te pedig mindent újrakezdhetsz.
Ezzel a látásmóddal az a gond, hogy kényelmesen semmibe veszi azt a tényt, hogy a fejedet és a szívedet mindig magaddal viszed, és velük együtt azt is, amit sokan „karmának” neveznek. Nem tudsz elmenekülni önmagad elől, bármennyire is próbálkozol. S különben is, a puszta ábrándozáson kívül milyen okból képzelheted azt, hogy a dolgok mások vagy jobbak lennének valahol máshol? Előbb-utóbb ugyanazok a problémák jelennének meg, mivel nagyrészt a látás-, gondolkodás- és viselkedésmintáidból erednek. Az életünk leggyakrabban azért nem működik többé, mert nem munkálkodunk a megjobbításán, mert nem vagyunk hajlandók felelősséget vállalni a dolgokért, ahogy azok vannak, és megbirkózni a nehézségeinkkel. Nem fogjuk fel, hogy a tisztaság, a megértés és az átalakulás annak kellős közepén is lehetséges, ami itt és most van, legyen az bármennyire problematikus. Ám könnyebb és kevésbé fenyegető az énünkre nézve, ha a problémáinkat másokra és a környezetre vetítjük.........Akinek nem inge,.......

Forrás:https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1045025322187350&set=a.406841619339060.91172.100000396771530&type=3&theater

Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra.



"Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra.
Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez.
Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával,
cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag.
Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él.
Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény"
Wass Albert