2015. július 9., csütörtök

Michael Arkangyal üzenete: Az Isten és az Istennő megnyilvánulása





„Köszöntelek Benneteket!
A július hónap intenzív energetikájáról szeretnék néhány információt megosztani Veletek, hogy tisztábban látható és könnyebben érthető legyen a folyamat, amely éppen árad. 2015 a változás éve, és éppen az év közepén tartunk. Ahhoz, hogy az új minőségek be tudjanak áramolni az életetekbe, szükséges a régi mintákat kitörölni. Törölni!
Nagyon – nagyon sok oldás történt az elmúlt évtizedekben, számos módszertannal, számos technikával, ám a lényeg mindig ugyanaz volt: a múlt sérelmeinek, a megrekedt lélek-fájdalmak felismerése, megértése, megbocsátása és elengedése. Ezek a lélek fejlődésének és emelkedésének fázisai: felismerés, megértés, megbocsátás és elengedés. Ami nem kerül felismerésbe, megértésbe, majd megbocsátásba, azt nem lehet elengedni. Aki azt sem tudja, mi fáj neki, akkor hogyan is tudná áttranszformálni? A transzformáció, vagyis a lélek-alkímia téridejében vagyunk.
Sok jövendölés, titkos irat szól arról, miszerint elérkezik az a szakasz az emberiség történetében, amikor az emberiség kettéválik. Nos, éppen zajlik a folyamat. Időkkel ezelőtt fénylények érkeztek az ősember téridejébe, egyesültek velük, elhozták a tűz megvilágosító erejét. Ám, most a fénylények hazatérnek őseredet forrásukba. Eme fénylények évszázadok és évezredek, sőt még azon is túli idők óta keringnek együtt az emberiséggel a ciklikusság időörvényében. Átéltek és megéltek, gyógyítottak és transzformáltak, segítettek ott, ahol tudt ak. Immáron felébrednek álmukból, és hazatérnek. Az ébredés és a hazatérés fázisában utolsó emberi alaköltésben vannak jelen ők, mindemellett természetesen bármikor dönthetnek úgy, hogy visszatérnek. A Föld nevű bolygón jelen időtérben igen sokféle, különböző rezgésű létforma van jelen. Csodálatos bolygó a Föld, otthona a Kozmosz milliónyi színű fényének és frekvenciájának.
Az elmúlt évtizedek (évszázadok) gyógyító munkájának köszönhetően fájdalomhálók sokaságai oldódtak fel, majd láncreakció szerűen tovább bomlanak az élősködő létformák által felépített további hálók is. Élősködő létforma az, aki elszakadt a Forrástól, elszakadt a Teremtő Szeretet Forrásától, és másoktól nyer energiát, a társai energiájából táplálkozik. Élősködik társai energiáján, mert nem szeretetből él, hanem a fájdalomból és a félelemből. Ezért ő maga is fájdalmat, szomorúságot, b&aacu te;natot okoz, félelmet kelt, manipulál, elnyomja társait, és el is szenvedi ezeket aztán, mert az árnyékai fájdalommal és félelemmel táplálkoznak.
Ezzel szemben, aki a Teremtő Szeretet Forrással van összekötve (jellemzően a korona csakrán és a szív csakrán át, de nem csak ezekben az energetikai központokban és kapukban), ő képes kiemelkedni az újraszületési szenvedés-örvényből.
A 7. hónap éppen most az elengedések hónapja lett, és áramlik is be az új minőség erőteljesen. Ami nem kompatibilis a magasabb tudatosságú fénylény minőséggel, azt az erők kitörlik, eltörlik. Na, nem ám úgy, ha tetszik, ha nem, elvégzi a külső erő a munkát a lélek helyett… Nem, nem! Tudnotok kell, hogy lélekmunkátok eredménye ez, Ti magatok dolgoztatok meg ezért, a Ti érdemetek, és annál a léleknél tud ez a folyamat megtörténni, aki egyébként már mély lélek-alkímiai folyamatiban és éppen az átrendeződés és az újrarendeződés fázisában van.
Az átalakulás olykor szorít akár a mellkasban, akár a fejben, hiszen az érzelmi terek központja a szív, a mentális terek központja a korona csakra, mint a hiedelmek, hitrendszerek központja. A változások bizony magukkal hozzák a munkahelyek és munkakörök megváltozását, baráti társaságok átalakulását, környezetváltozást akár lakhely változtatás energetikájában is. Bizony az oldások és gyógyítások átíródnak a fizikai síkra, és minden, ami a fájdalom és félelem hálóján szövődött, az árnyékok feloldásával szintén feloldódik, me gváltozik, átváltozik, törlődik vagy eltűnik. Nem lehet úgy visszavenni önmagadhoz a fénylény (isteni és istennői) minőségedet, hogy közben a karmikus hálón szövődött élethelyzetek és kapcsolatok megmaradjanak. Ez energetikai zsákutca, egy anomália. Aki emelkedni akar, ő legyen tisztában azzal, hogy a karmikus sérelmek meggyógyításának hatására életének kapcsolatai, körülményei megváltoznak, kitisztulnak, átalakulnak, olykor eltűnnek.
Minél tisztábbak a finom testek, a fénytestek, vagyis az aura, annál inkább nyílhatnak vissza az időkkel ezelőtt elzáródott (nem teljesen záródik be, de jelentősen alulműködik, mintha nem is működne…) vagy eltömődött energiaközpontok, csakrák. Több energiaközpont (csakra) van, mint hét… A tudatosság egy fokán felismered, hogy olyan vagy, mint egy kristályprizma, tiszta, áttetsző, fényes. Amikor megcsillan rajtad a Mindenség fénysugara, milliónyi színedet árasztod a Kozmosz végtelenségében. Szivárvány fénylény vagy… Minél több színt érzékelsz önmagadon és önmagadból, annál több c sakrád nyílik. A színek frekvencia sávok. Annál több szín érzékelhető, minél inkább tisztul és tágul az érzékelésed. Az érzékelés, mint spirituális képesség nem erőszakosan, nem külső behatásra történik, egyáltalán nem helyes ez az irány. Hanem az igaz érzékelés, az igaz spirituális képesség a szív tisztaságából ered…
A tiszta érzékelés, a tiszta csatorna önmagad tisztaságát jelenti. A fénytesteid, a finom testeid a csatornáid. Eme csatornákat a fájdalmak, a félelmek, a sérelmek szennyezik. Ezek tisztulnak éppen… Nem egy hét, nem egy hónap, nem egy év… Rétegei vannak a tisztulásnak. Az, hogy a megtisztulás, vagyis maga a megvilágosodás nem egy pillanat kérdése, az a Te érdekedben van így. A megtisztulás és a megvilágosodás maga a felismerés és a megértés. Akármennyi felemelkedett fénymester életét, vagy szentté avatottak életét vizsgálod és kutatod, mindig azt fogod találni, hogy egész életükben dolgoztak (meditáltak, olvastak, tanultak, képezték magukat, olykor elvonultak, olykor közösségekbe jártak) a fényminőségük megjelenítésén itt a Földön. Napról napra, hétről hétre, évről évre. Abban a tudatosságban voltak jelen, hogy ők maguk a Teremtő Forrás isteni és istennői megnyilvánulásai, ennek méltóságában élték meg a hétköznapok pillanatait, minden hétköznapi rutin feladatukat, még a legegyszerűbbeket is. Tanultak. Olvastak. Kutattak. Hol a könyvekben, hol saját magukban. Jézus Fénymester is fiatal korában energetikai hangolásokon vett részt, ahol, és amikor készült az ő küldetésére, Júdással, fénytestvéré vel együtt. (Erről majd egy másik közvetítésben.)
Tanulj, olvass, gondolkodj! Gondold végig azt a sok információt, amit kapsz! Egy ponton a spiritualitás, mint irracionális és a tudomány, mint racionális, eggyé válik. Egy és ugyanaz. Figyelj a megérzéseidre! Az nyilvánul meg a fizikai síkon, ami létezik a számodra még láthatatlan tartományokban…
Az Aranykor egy másik dimenzió, ám nem idő függvénye az eljövetele, hanem az Aranykorban élni, tudatállapot és életminőség kérdése. Ezalatt pedig azt értsd, hogy milyen energia lenyomatok vannak az aurádban, milyen gondolatok, minták, hitek és hiedelmek vannak jelen a mentális tereidben, milyen érzelmek pulzálnak az asztrális tereidben! Akkor változik meg az életminőséged, ha felismered, megérted, megbocsátod és elengeded a múlt sérüléseit! Amikor elengeded a múlt megrekedéseit, akkor a jövő sem tart tovább fogva! Sem a múltnak, sem a jövőnek ne legyél a rabja! Élj a pillanat és a jelen csodájában, ám felelőss&eacut e;gben! A pillanat varázslatában élni nem egyenlő a felelőtlenséggel! Abban a tudatosságban legyél jelen, hogy minden tettednek, szavadnak és gondolatodnak következménye van!
Jelenítsd meg a hétköznapod minden egyes rutin feladatában (takarítás, munka, gyermeknevelés, párkapcsolat, család, barátok) az isteni és istennői lényed mozdulatait, tekintetét, mosolyát, érintését, szavait! Tartsd meg a határaidat! Jogod van megvédeni magadat, ám ezt tedd úgy, hogy ne bánts, és ne árts közben!
Legyél delfin, aki könnyed, játékos, szabad… Élvezd a jelenlétedet a Terrán! Az öröm tartománya maga az Aranykor frekvenciája! Ne várd kívülről a csodát! Te vagy az a fénylény, aki idejöttél változásokat véghezvinni! Te magad vagy a folyamat, az evolúció, ami, és aki megtörténik a Földdel…
És én melletted vagyok!
És én, Michael Arkangyal, segítelek Téged!
Mert Te és én így terveztük meg!
Én, Michael Arkangyal hiszek és bízok Benned! Büszke vagyok Rád! Mert alakot öltöttél, formát öltöttél, hogy meggyógyítsd az anyagot! Emeld fel a fejed! Húzd ki magad! Te vagy azaz Isten, te vagy azaz Istennő, aki felemeli a Földet!
Szeretlek!”
Diktálta: Michael Arkangyal
Közvetítette: Kristályfény33

Tartsd a figyelmet a Jelenlétben!



Légy újra tudatos a saját lényedben lévő csendre. A csend nem máshonnan érkezik.
Csak arról van szó, hogy a nyüzsgés távozik, a csendnek pedig nincs hová mennie....

ITT A VÁLASZ! MIÉRT A NŐK FOGJÁK JOBBÁ TENNI A VILÁGUNKAT!


"A fájdalomtest kollektív dimenziójában különféle alkotó elemek találhatók.
A törzseknek, a nemzeteknek és faji csoportoknak, mindnek megvan a kollektív fájdalomteste.

A női princípium elnyomása, különösen az utóbbi kétezer évben, lehetővé tette az ego számára, hogy a kollektív emberi pszichében abszolút fölényre tegyen szert.
Bár természetesen a nőknek is van egojuk, de az ego a férfi formában könnyebben ereszthet gyökeret és ott gyorsabban nőhet, mint a női formában!

A nők ugyanis kevésbé azonosulnak az elméjükkel, mint a férfiak!
A nők szorosabb kapcsolatban állnak a belső testtel és a szervezet intelligenciájával, ahonnan az intuitív képességek erednek!

A női forma kevésbé különül el a környezetétől, mint a férfiforma, nyitottabb és érzékenyebb más életformákra és jobban ráhangolódik a természet világára.
Ha a bolygónkon a férfi és női energiák egyensúlyát nem borították volna föl, igen durván, akkor az ego növekedése jelentős mértékben korlátozódott volna.
Nem üzentünk volna mára háborút a természetnek és nem idegenedtünk volna el ily totálisan a létünktől.

A szent inkvizíció, a romai katolikus egyház alapította intézmény, mint egy 300 éves időszakban, 3 és 5 millió közti számú nőt kínzott és ölt meg, hogy elfojtsa az eretnekséget. Ez a szám, az emberi történelem egyik legsötétebb fejezete.

A szent feminint démoninak nyilvánították és emiatt egy teljes dimenzió, a női princípium, szinte eltűnt az emberi létélményből. A többi már történelem vagy inkább, az őrültség kórtörténete!

Vajon ki a felelős a női princípium szemben eluralkodott félelemért, amit leginkább kollektív akkut paranoiaként jellemezhetünk?
Mondhatnánk, természetesen a férfiak!

De akkor mi a magyarázat annak, hogy a kereszténység előtti például a sumer, egyiptomi és kelta civilizációkban a nőket megbecsülték és a női princípiumot nem félték, hanem mélyen tisztelték!

Mi az, aminek a hatására a férfiak hirtelen fenyegetve érezték magukat, a nőitől?

A bennük élő, fejlődő ego, amelyik tudta, hogy csak a férfi formán keresztül tudja teljesen irányítása alá vonni a bolygónkat és ehhez a női formát hatástalanítania kell.

A szent feminint, mivel az elfolytatott, sok hölgy, érzelmi fájdalomként éli meg.
Az, valójában a fájdalomtestük részévé vált, azzal a felhalmozódott fájdalommal együtt, amit a nők évezredek alatt a gyermekszülések, a megerőszakolások, a rabszolgaság, a kínzások és az erőszakos halálesetek kapcsán elszenvedtek.

A helyzet azonban gyorsan változik!
Azáltal, hogy sok ember válik tudatosabbá, az ego egyre kevésbé talál fogást az emberi elmén.

Mivel a hölgyeknél az ego sohasem gyökerezett nagyon mélyen, ezért náluk gyorsabban veszít teret, mint a férfiaknál."
(E. Tolle)

http://domonyi.aries.hu/Magyarnak-lenni-buszke-gyonyoruseg.html
 –