2013. augusztus 7., szerda

ŐSI MAG (Új Kenyér hava)


emese.jpg

  Augusztus új kenyér hava
 Ez a hónap ÖnMAGunk megtalálásáról szól.Hogy érthetőbben fejezzem ki magam, a mély MAG bölcsességének feltárásáról, arról, hogy isteni Létezésünket, ÖnMAGunk középpontjába állítsuk.Az elmúlt hónapok igen sok próbát, kihívást állítottak elénk, de ez mind része volt annak a folyamatnak, hogy ÖnMAGunk isteni részét beintegráljuk magunkba.
Az Ősi MAG minőség ebben a hónapban egy nagy átalakító változáson megy keresztül.
Az eredendő minőség kódjai feltárulásával, hozzáférhet ahhoz a tudáshoz, amely egykoron részét alkotta.
Karmikus folyamatokat zárhatunk le, és indíthatunk új, teljesen más alapokra épített jövőt, amihez kérhetjük Őseink segítségét és áldását.
Tanácsos eldönteni mi mellett kötelezzük el magunkat, mi az, amit képviselünk, - és ha mindez megtörtént, akkor teljes erőbedobással induljunk el választott utunkon.
Sokan hatalmas változáson mentünk keresztül az elmúlt évek alatt, és ez a változás más emberekké formált minket.
Sok barátot elvesztettünk útközben, és sok látszólagos barát mutatta meg nekünk ebben az évben magát, azt, hogy mit is képvisel valójában.
Jöttek új barátok, szövődtek új ismeretségek, szerelmek, és bomlottak szét szép számmal erősnek vélt kapcsolatok, házasságok.
Energetikailag sok mindenben eltávolodtunk, vagy épp ellenkezőleg, közel kerültünk egymáshoz.
Az ŐSI MAG rezgése, megnyilvánulása ebben a hónapban a legerősebb.
Olyan kódokat nyitunk fel magunkban, ha szívünk legmélyére nézünk, amely mindig is bennünk volt, csak nem volt itt az ideje a feltárásának, a felszínre hozatalának. 
Ez a hónap egyben egy felkészítés is a magyarság számára, egy tisztulási folyamat, amelyben fokozott színvallások történnek.
Belső értékmérőnk által olyan felismeréseknek lehetünk tanúi pillanatok törtrésze alatt, amely még ránk is meglepetésként hat.
Ha visszalépünk az ősi MAG tudásába, sejtemlékezetünk feltárul, MAGunkra találunk, és a magunkra találásban olyan kódokat aktiválhatunk, amely mindenképpen segítséget nyújt az elkövetkezendő idők feladatainak elvégzésében, felvállalásában bármi legyen is az.
Áldás! Áldás! Áldás!
Írta: Feketéné Lendvai Katalin
    
 
 
ŐSI INTELEM
Egyszer egy öreg táltos így szólt egy hitehagyott, megkeseredett magyar emberhez:
- Azért születtél, hogy adj és nem azért, hogy megadd magad! Egymást emelve mindenki tegye Östen adta dolgát, s nem lesz baj.
Östen törvénye őseink szellemében Eleve Él.
Térj vissza őseid szelleméhez, s lehull az ármány, mint elsárgult, összeszáradt falevél az őszi szellő fúvásában. 
Ha egyetlen erényed van csak és ez az emberség, minden erényt hordozol.
Adj hálát minden reggel, s este a Teremtőnek, hogy visszasegítse szellemed, eredeted felé.
S áldd őt minden nap folyamatosan ahányszor csak tudod, mert csak így kapcsolódhatsz össze ősi erőddel.