2012. november 29., csütörtök

Női - Istennői létünk megélésének alapjai




Női - Istennői létünk megélésének alapjai

Az elmúlt években az Istennői energiák és Istennők jelenléte felerősödött a földön.
A következő meditáció az ISTENNŐK
 és az ISTENANYA által adatott meg. Nem vizualizált meditációról van szó, hanem integráltról, azaz belsőből dolgozunk és nem vezetés alatt, kivéve a fő vonalakat.

Dolgozz bátran saját szavaiddal.

Megjegy.: Úgy állj neki e munkának, hogy külön kiemelték az Istennők, hogy a női-istennői lét megélése, valóban cél legyen nekünk tendenciaként, mert nem akarnak visszautat és nem is igen hagyják, mert ez nemcsak egy folyamat, hanem erős kinyilatkoztatás részünkről. A kinyilatkoztatások pedig szerződések felfelé minden szintünkön és magával az Atyával is. Itt Anyával is külön nyomatékosan. Ezt jó lenne végre tudatosítani mindenkinek. Minden kimondott szó és kérés szerződés, még a legapróbbak is.

(Itt érdemes elgondoskodni, miért is van a sok nem sikerül, nem megy dolog, nem úgy megy, ahogyan szeretném, stb az életünkben.)

„Tendenciátok legyen a női mivoltotok megélése, céllá váljon.”

Sokan abba a hibába esnek, hogy kaptam energiát és ezzel le tudtam a dolgot, majd lesz , ami lesz. Itt nem lesz! A végén az Istennői segítőd úgyis egy kézikönyvet ad kezedbe:) Aki kommunikál velük élesben kapja a továbbiakat, aki még nem, azok erősen intuitíven kapják a a jelzéseket majd..


3 fő lépésből áll az alap és le (- és vissza)csatolásból:

Hívd be magát az IstenAnyát és hozz vele létre egy közös halmazállapotot.

Ne képzelegj, hanem érezd belsőleg, a belső központodba. A képek az élmények a hangok és minden más jön magától. Ha már érzed teljes jelenlétét akkor fejezd ki szándékodat, amiért megszólítottad.

„Vagyok, aki nevében kérlek Téged, hogy támogasd tendenciámat a női létemmel kapcsolatosan. Segíts megélnem női – istennői mivoltomat és kérlek küld el, ad át nekem a szükséges energiákat és kódokat, itt és most, hogy lealapozzam mindazt, amire a jelenemben szükségem van, hogy ráépíthessek a továbbiakban. Küld el Istennőidet, hogy támogassák a folyamatomat és kísérd a mostani és további munkámat is. Köszönöm”

Majd fogad az energiákat és minden továbbit, ami jön. Fontos! Integráld be sejtszinten, mert úgy fogja küldeni. Az Istennők már ott lesznek az elejétől fogva. Körbevesznek.

>>>>>>>>>>>>>>>> 
Ha készen vagy, akkor csatold le, természetesen belsőleg! Kérd a Felettes Éned, hogy csatoljon le oda ahova neked szükséges és ne vezesd le se a föld szívébe, se sehova. Éld meg először, hogy számodra mely szinten történik a le-és visszacsatolás. (lásd lecsatolás)

>>>>>>>>>>>>>>>>>
Ezután szólítsd Be saját Istennői aspektusod.

„Szólítom az Istennői aspektusomat, hogy kezdjen velem integrált kapcsolatot létesíteni, segítse beépülését e részemnek, hogy magamévá téve megnyilvánítsam és megéljem a Női Létem minden szintjét, minden szinten.”

Lásd, érezd, ahogyan megközelít, majd szintén integráltan válik eggyé veled. (olyan lesz, mintha megszállna) Élj meg mindent, amit kell!

>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
Végül hívd be a TE saját ISTENNŐI SEGÍTŐDET!

„Kérem az Istennői segítőmet, hogy jöjjön el és innentől kezdve legyen mellettem és tanítson meg mindarra, amire szükségem van és kísérje utamat tovább, mint segítőm. Legyen közöttünk állandó, kapcsolat.”
És fogadd őt!

Sokan elrontják a kapkodásokkal a folyamataikat. A cél itt, hogy valóban találd meg Őt, mert innentől kezdve személyes segítőddé válik és fel kell tudnod ismerned amikor jön, mert jönni fog hívás nélkül is, hogy támogasson. Addig ismételd a behívást ameddig meglesz a kapcsolat.

A legvégén erősítsd meg a lecsatolásod, ezzel tudatosítod is magadban a folyamatokat és köszönd meg IstenAnyának, az Istennőknek, És közvetlen segítődnek, aki ott is marad veled.


http://kristalytudat.gpoertal.hu/

A VILÁG 10 LEGFURCSÁBB ÖSSZEESKÜVÉS-ELMÉLETE






 
A VILÁG 10 LEGFURCSÁBB ÖSSZEESKÜVÉS-ELMÉLETE

Titkolják az egyiptomi felfedezést
Rejtélyes leletek a föld alatt
A híres Szfinx alatt valóban titkos alagútrendsz
er rejtőzik, mely minden eddiginél ősibb titkokat őriz?

Az Egyiptomban található Nagy Szfinx akkor vált először ikonná a nyugati világ számára, amikor Napóleon katonái 1798-ban újra felfedezték. Azóta is többen a bűvöletében élnek, titokzatos tekintetét próbálják megfejteni. Mindig is misztikus légkör vette körül a szobrot, napjainkban pedig az összeesküvés-elméletekkel foglalkozók is sokat töprengenek valódi korán és jelentésén.

Egyiptom, a titkok földje Egyiptom, a titkok földje A szfinx az ókor egyik legnagyobb rejtélyeA szfinx az ókor egyik legnagyobb rejtélyeTitokzatos látványTitokzatos látványFolyamatosak a kutatásokFolyamatosak a kutatások
Megdöbbentő felfedezés

A Gízai-fennsíkon, Kairótól 10 kilométerre nyugatra, a három híres nagy piramistól nem messze található Szfinx kelet felé néz. A Gízai-fennsíkról származó, viszonylag puha természetes mészkőből faragták ki, és eddig úgy hitték, hogy valamivel i. e. 2540 után készítették. Az ismert geológus, Robert Schock és John Anthony West egyiptológus legutóbbi vizsgálataikban azonban arra mutattak rá, hogy a szobron található mintázatot nem a szél és a homok formálta, hanem inkább a víz eróziójának eredménye lehet.



Körülbelül tízezer évvel ezelőtt volt a vidéken annyi víz, mely ezt a munkát elvégezhette, akkoriban Egyiptom éghajlata még mérsékelt és a mainál csapadékosabb volt. Nem meglepő módon az elméletet, mely szerint a Szfinx akár tízezer éves is lehet, az ortodox egyiptológusok rögtön megtámadták.

Titkos termeket rejt a mélység?

Az a tény, hogy a régészeti intézet megpróbálja eltitkolni a bizonyítékokat, nem az egyetlen ok arra, hogy a Szfinxszel kapcsolatban összeesküvés-elméletek szülessenek.

Számos titkos társaság - mint például a szabadkőművesek - úgy tartja, hogy a Szfinx mellső lába alatt titkos termek találhatók, ezek közül az egyik a Levéltári terem, melyben egy régebbi civilizáció - sokak szerint az atlantisziak - túlélőinek jegyzetei lehetnek.

Az összeesküvés-elméletekkel foglalkozók természetesen lázba jöttek, amikor a Szfinx restaurálása közben a munkások oldalt találtak egy bejáratot. 1995-ben egy csoport a Szfinx közelében egy terület rendbehozatalán dolgozott, és a munkálatok során felfedeztek egy olyan alagútrendszert, mely feltehetően a Szfinx alá vezet.

15 rejtélyes személy a történelemben 15 rejtélyes személy a történelemben

John Anthony West csapata szeizmográfos technológia segítségével üregeket talált, olyan szabályos alakú termeket, melyek a mancsok és a Szfinx oldalai között, néhány méterrel a föld alatt húzódnak. Az összeesküvés-elméletekkel foglalkozók teóriája, mely szerint egyes titkos társaságok tudatában voltak annak, hogy Gízában több évszázada létezik egy föld alatti komplexum, beigazolódni látszott.

Nyugtalanító részletek

A Floridai Állami Egyetem csapata 1996 áprilisában kutatásba kezdett a Szfinx körül, mikor is a szobor előtt termekre és alagutakra bukkantak. Számos más csapat, akik hasonló céllal érkeztek a helyszínre, hasonló feltételezésekre jutottak.

A Gízai-fennsík alatt található komplexum meglétét számos bizonyíték támasztja alá, az egyiptomi hatóságok mégsem engedélyezik a termek feltárását, de még a további távérzékelési módszerekkel végzett vizsgálatokhoz sem járulnak hozzá, sőt, a felfedezést igyekeznek titkolni a közvélemény elől.

Mi rejlik a mélybenMi rejlik a mélybenEgy ősi civilizáció nyomaiEgy ősi civilizáció nyomai
Merész feltevések

Egyes vélemények szerint azért próbálják eltitkolni az alagútrendszer meglétét, mert az egyiptomi szabadkőművesek próbálják megakadályozni, hogy az atlantiszi tudás, melyet az őriz, a világ tudomására jusson. Mások azon tények alapján gyártanak összeesküvés-elméleteket, hogy többek, akik részt vettek a Szfinxszel kapcsolatos nyomozásban, szoros kapcsolatban állnak a NASA-val.

Amellett, hogy a tízezer éves Szfinxet egy olyan civilizáció építhette, melynek még a létezésére sincsenek bizonyítékok, ráadásul pont egy hatalmas föld alatti komplexum fölött áll, az is érdekesen gyanússá teszi a helyzetet, hogy dr. Hawass, az Egyiptomi Régészeti Tanács igazgatója a legvakmerőbb régészeket, közöttük Westet, ki is tiltotta a Gízai-fennsíkról.

Cikkünk David Southwell és Sean Twist Rejtélyes esetek - A legérdekesebb összeesküvés-elméletek című könyve alapján készült, mely az Alexandra Kiadó gondozásában jelent meg.


forrás: Facebook.