2013. május 30., csütörtök

A sötétség, a negatív erők vagy a gonosz nem más, mint a fény, illetve a szellemi tudás hiánya.


A sötétség, a negatív erők vagy a gonosz nem más, mint a fény, illetve a szellemi tudás hiánya. Mikor sötétségben bolyongunk, elválasztva érezzük magunkat a Forrástól. Ez szenvedéssel jár, és egy szenvedő lény- de csakis az-képes szenvedést okozni valaki másnak. 
A fénytől való elválasztottság teret enged a bűntudatnak, a félelemnek és az önámításnak. 
Mikor megfeledkezünk a Forrásról, és azt hisszük, hogy egyedül vagyunk, elválasztva mindenki mástól, más emberekbe kapaszkodunk, és tőlük válunk függővé. Ez azt jelenti, hogy nem tiszta szándékból vezérelve próbálunk a kedvére tenni másoknak, vagy irányítani őket, pusztán azért, hogy ne érezzük magányosnak magunkat. Így azonban csak növekszik bennünk a sötétség.
Nem könnyű dolog a negatív erőknek ellenállni, míg az ember fizikai testben él. 

Még a szellemileg leginkább előrehaladott lelkektől is komoly erőfeszítést követel a bolygónkon felgyülemlett sötétséggel való dacolás. Annak ellenére, hogy fénylényünk számára kockázatos vállalkozás az anyag sötétségébe való alászállás, az univerzum legkülönbözőbb helyein élő lelkek csak úgy tolonganak, hogy inkarnálódhassanak a Földre a csak itt rendelkezésre álló páratlan kihívások és lehetőségek miatt.
Ahogy a fény Angyalai minden erejükkel segítenek, bátorítanak és szabaddá tesznek bennünket, úgy a bukott angyalok arra törekszenek, hogy megkísértsenek, hogy gyűlölködő gondolatokat sugalljanak és hogy meggyengítsenek minket. A Földön, ahol a szabad akarat minden szellemi lény rendelkezésére áll, a sötét angyalok semmilyen eszköztől nem riadnak vissza céljaik elérése érdekében: egyik hatásos módszerük, hogy a fény Angyalainak álcázzák magukat. 

A legeredményesebben úgy tudunk védekezni a sötét erők sugallatai és kísértései ellen, ha használjuk a józan eszünket, ítélőerőnket és megkülönböztető képességünket, ugyanakkor jó szándékúak és pozitívak maradunk- emellett mindig hallgassunk lelkiismeretünk csendes, halk szavára szívünkben.
Ha szellemi látásunk számára megnyilatkozik egy Angyal, vagy bármilyen szellemi más lény, bátran tegyük próbára minden esetben, hogy valóban a fény oldalán áll-e.
Egy lehetséges módja ennek, ha így szólunk hozzá:
"Megesküszöl-e Istenre és mindenre, ami szent, hogy a fény Angyala vagy?
Kérdésünket ismételjük meg háromszor. Ha a válasz mindháromszor "Igen", megnyugodhatunk, ugyanis az Univerzum szellemi törvényeinek értelmében minden szellemi lénynek szint kell vallania, ha háromszor szólítják fel Isten nevében.....
Diana Cooper: Kis értekezés az Angyalokról










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése