2013. március 7., csütörtök

A TOBOZMIRIGY

MEGOLDÓDNI LÁTSZIK A REJTÉLY? 

A közelmúltban feltárt orvosi kutatások szerint az emberi agyban helyet foglaló tobozmirigynagyon sok, eddig rejtélyszámba menő kérdésünkre választ látszik adni. 

Lélekgyógyász terapeutaként a legutóbbi elméleti kutatásaim középpontjában a tobozmirigy, az általa termelt hormon, amelatonin, valamint a tobozmirigy struktúrájába beépülő, újonnan felfedezett kristályképződmények állnak. Megdöbbentő felismerések részesei lehetünk ha jobban megvizsgáljuk őket és az emberi lélekre és a tudatalattira gyakorolt hatásaikat. 

Az agyunkhoz nyéllel rögzülő, fenyőtobozhoz hasonló alakú mirigyről sokféle vélekedés volt már az orvos-történet során, tartjuk pl. "harmadik szemnek" is… Mi az igazság, milyen érdekes összefüggések derülnek ki a tobozmirigyről? 




A mellékelt ábrán jól tanulmányozható az emberi agy keresztmetszete és az egyiptomi szimbólum, aHórusz szem formai hasonlósága. Vajon az egyiptomi, ősi civilizáció többet tudott agyunk működéséről időszámításunk előtt 3000 évvel? Érdekes a feltevés és mélyen elgondolkodtató…

A sólyom "látóaggyal" rendelkezik. Figyeljük meg az ősi egyiptomi ábrázolások adta hasonlóságokat!

A talamusz, az agy középső része tartalmazza az álmok, a meditatív állapotok és a vizuális gondolkodás alapját képező tobozmirigyet.



Tobozmirigy kristályok 

A modern orvostudomány a közelmúltban fedezte fel, hogy az emberi agy belsejében, legfőképpen a tobozmirigy állományában kalcit kristály struktúrák vannak beépülőben. Sok gyermek ma már az agy aktív kristályos elemeivel születik. Az emberiség nagy része viszont kénytelen a fejlődése érdekében saját indíttatásából aktiválni azokat.


A fentiek tükrében rendkívül izgalmasnak tűnik a kérdés, hogy mi is lehet a funkciója ezeknek az ásványi képződményeknek és kristályos struktúráknak az emberi agy belsejében. Főleg akkor, amikor tudjuk, hogy a kristályok a legmagasabb rezgésszintet kéviselik az ásványbirodalomban. 

A kristályok több mint 80.000 éve állnak az emberiség szolgálatában. Az ősi civilizációkban gyógyításra, illetve információ- és energiahordozóként használták őket. Atlantiszban például a gyermekek a homlokukhoz, közvetlenül a harmadik szem pontjához érintett kristályokból férhettek hozzá a tudás anyagához - természetesen ráhangolódva a megfelelő hullámhosszra. A kristályoknak sok ágazatban van jelentősége már napjainkban is, többek között az informatikában, a híradástechnikában, az óraiparban, az űrkutatásban, a hadiiparban, az alternatív gyógyászatban stb.


Még izgalmasabb a gondolat, ha tudjuk, hogy ezeket a kristályokat, az Univerzum bármely más pontján fellelhető kristályokhoz hasonlóanfinomhangolással az ember szolgálatába lehet állítani. Elektromos, elektromágneses és mágneses impulzusokat közvetíthetünk, vagy fogadhatunk a segítségükkel.

Az elektromos frekvenciák (rádióhullámok) természetüknél fogva áthaladnak a testeteken, anélkül, hogy különösebb zavart okoznának.Csak a megfelelő vevő képes a vételükre. Jelenleg is sok elektromágneses frekvencia áramlik át a fizikai testeken de az ember, speciális eszközök (rádió, TV, telefon, stb) hiányában azonban még nem tudja érzékelni azokat. Úgy tűnik, hogy a kristály képződmények megjelenése az emberi agyban, ezt a helyzetet meg fogja változtatni. Sőt, majd egy szép napon még feleslegessé is teheti a közbeiktatott eszközök használatát.

Az emberi agy kristály struktúrái, a tobozmirigy hatásmechanizmusának ismerete, a melatonin hormon kutatási eredményei , minden bizonnyal forradalmasítani fogják majd az emberi kommunikációt, az oktatást, az orvostudományt, az ipart - röviden az ember teljes társadalmi berendezkedését.

A hyper-tudatos ember rendelkezésére áll ma már számos eszköz és technika is, hogy az agyában elhelyezkedő tobozmirigy kristálystruktúráit finoman, saját tempóban behangolhassa. A behangolás vagy aktiválás vértezheti fel az embert az oly hőn áhított multidimenziós képességekkel.


Miket nevezünk multidimenziós képességeknek?

- A hallás, a látás, az érzékelés spektrum-határok kitolódása.

- Tudatalatti információ áramoltatás képessége.

- A testi öngyógyító-folyamatok akadálytalan működtetésének a képessége.

- A test oxidációs folyamatainak, vagyis az öregedésnek a lelassílására való képesség.

- Rendkívüli módon erősödik a felelősségvállalás képessége.

- Ember által elérhető közelségbe kerül az Egyetemes Tudástár, így kialakul a teremtéshez szükséges információk lehívásának a képessége.

- A természeti erőkkel összhangban való lét képessége.

- A kristályok behangolása által képessé válik az ember az Univerzum „adóit” befogni. 


Milyen hatásai lehetnek az új képességek kialakulásának?





- A tudatalattival történő együttműködés felerősödése.

- Óriási felismerések nyomán az emberi kapcsolatok ugrásszerű javulása.

- Az elkülönültség érzését felváltja a közösségtudat.

- Erősödik a biztonságérzet, megszűnik a félelem, a stressz..

- Az egyén rálel az Isteni Tervében kijelölt útjára, rátalál a szenvedélyére.

- Hosszantartó egészséges élet. Stb


Az ember alkalmazkodása a folyamathoz e fenti és hasonló képességek kifejlődését hozhatja. Most van az idő, amikor meg kell találni a fényt még a sötétségben is. Itt az idő, hogy az ember meglelje a fényt és a szenvedélyt önmagában. Ebbe az irányba tett legkisebb lépés is megváltoztatja az életet. 


Az emberek kristályossá válnak
Már hallottunk a kristály gyerekekről és az indigó gyerekekről, akik a telepatikus kommunikációt, mint velük született képességet hozzák már magukkal. Nem tudják ugyan, hogy miként lehet alkalmazni, de van egy belső kommunikációs adottságuk, amelyet egy kis munkával finomra hangolhatnak és alkalmazhatnak.

Ezzel a képességgel bárki rendelkezhet,
ugyanis ez a képesség az emberi agyban formálódó kristályokkal való együttműködésből ered. Nagyon érdekes hatása lesz az emberiségre, amint ezeket a kristályokat az ember megtanulja alkalmazni.


Nem is annyira új keletű a tobozmirigy fontosságának ismerete! Csak néhány példa a tobozmirigy szimbolikára a történelmi, spirituális és szakrális emlékekben. KÉPGALÉRIÁHOZ KATT IDE


A fentieket alapul véve nyugodtan elmondhatjuk, hogy a „hardver” adott. Most már csak az van hátra, hogy megleljük, milyen kulccsal, kóddal, vagy információhalmaz bevitelével indul a „szoftver”, amely ősidők óta telepítve lehet agyunk számítógépén. Vagyis a kérdés az, hogy milyen módszerekkel tudjuk aktiválni agyunk szunnyadó képességeit, vagyis az információhordozó kristályainkat?

A fent elhangzottakból kiindulva dereng már a válasz. Nyilvánvalóan valahol a rezgések, és a frekvenciák körül kell keresni a megoldást. Ha a kristályok a természetben előforduló anyagokhoz képest a legmagasabb frekvenciával bírnak, akkor az emberi agy kristályai is hasonló természetűek, vagyis magas rezgésűek.

Az alábbi videó rávilágít arra, hogy a rezgésfrekvencia változtatása, hogyan alakítja az anyagi valóságot. A káoszból rendet teremt. Az egyre növekedő frekvencia egyre komlexebb struktúrákat alkot. Egy pillanatra feltűnik a magyar Szent Korona kereszptántjának a struktúrája is. Véletlen? El lehet gondolkodni rajta...





Ebből azonnal adódik a feltevés, hogy nagy valószínűséggel csak akkor lesz képes az ember „ráállni” az agykristályai frekvenciájára és "vevőkészülékével" információkhoz jutni, ha finom-hangolással megemeli a saját testi, lelki és intellektuális rezgéseit. 

Magyarán szólva: ekkor tudja majd az ember a megfelelő kulcsot a megfelelő zárba illeszteni. A kristályok frekvenciájával azonos hullámhosszra beállva, biztosan nem szalasztjuk el a "vételt". Gondoljunk arra, hogy a Kossuth Rádió is csak azután szólal meg, ha a neki megfelelő hullámhosszra hangoljuk a készülékünket.

Ha ezt az elméletet megértjük és készek vagyunk a rezgésemelkedés érdekében cselekedni, erőfeszítéseket tenni, tudatosan – legalább is az első időkben – hinni a látszat ellenére is, akkor kvantumugrásra kell felkészülnünk a saját, a környezetünk, majd az emberiség fejlődésében.


A fenti elmélet végkövetkeztetése nyomán láttam hozzá azon eszközök, másképpen szólva a szóba jöhető „kulcs-módszerek” felkutatásához, amelyek minden kétséget kizárólag határozott frekvenciaemelkedést idéznek elő az emberi szervezetben, lélekben és intellektusban.

Fontos volt a kitétel: az eszköznek, élelmiszernek, tárgynak bizonyíthatóan sokkal magasabb rezgéssel kellett bírnia az ember átlag rezgésénél.



A rezgések erősségét egyfajta kineziológiai teszttel vizsgáljuk, amelyet az alábbi videóbejátszásban lehet megtekinteni. A mérést ezen a videón egy Életenergia medálon végezzük.





KULCS-MÓDSZEREK A JÖVŐHÖZ!




A test harmóniájának szempontjából rendkívül hatásos energetizáló eszköz! 

Anyaga: kvarckristállyal dúsított terrakotta 

Ősi elfeledett technológia alapján fejti ki hatását. 5 másodperc alatt megemeli az élelmiszerek energiáját, amely 24 órán át meg is marad. 


- Nyakban viselve a medált, emeli a test vízháztartásának rezgésszintjét, folyamatosan harmonizálva a szervezet működését.


- Az energetizált élelmiszerek (lásd videóban) elnyerik az élethez szükséges frekvenciát, amelyet a haszontalan összetevők („E” jelű adalékanyagok, túlzott cukor- és sótartalom, méreganyagok, túlzott zsírtartalom) miatt egyébként nem tartalmaznak táplálékaink.
- Mivel magas rezgésszintű táplálékot fogyasztunk, a szervezet kevesebbet is kíván. Harmonikusan járul hozzá a súlycsökkenéshez, ahol szükséges.
- Azoknál, ahol energiára van szükség, ott megajándékozza a szervezetet egy kiegyensúlyozott létélménnyel.
- Alvóhelyünk alá helyezve semlegesíti az esetleges negatív földsugárzások, vízerek okozta kellemetlen hatásokat.
- Csökkenti a környezetünkben az elektroszmog hatásait. 


Forrás:http://atitoksikerkulcs.shp.hu/hpc/web.php?a=atitoksikerkulcs&o=webaruhaz_CHBU

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése